Elemek megjelenítése címkék szerint: differenciálás
Jocó bácsi világa-Rovinj
Jocó bácsi egyedi módszerei- a tanulás élménye
„A tanítás célja nem csupán az ismeretek átadása, hanem az, hogy képessé tegyük a tanulót a világ megértésére és saját lehetőségeinek felismerésére.”
2026. július 19. és 25. között Horvátországban, Rovinjban vettem részt az Erasmus+ program keretében megvalósuló, magyar nyelvű pedagógiai-módszertani továbbképzésen. A képzés kiválasztásában meghatározó szempont volt számomra Balatoni József személye és pedagógiai szemlélete, hiszen történelem szakos tanárként különösen fontosnak tartom az élményszerű, tanulóközpontú és a gyakorlati tapasztalatokra építő pedagógiai módszerek alkalmazását. A különböző iskolatípusokból, évfolyamokról és szakterületekről érkező pedagógusokból álló csoport rövid idő alatt kialakította azt a bizalmi és együttműködő légkört, amely a hatékony közös tanulás egyik legfontosabb feltétele volt.
A csoport az első napon közösen fogalmazta meg a képzéssel kapcsolatos elvárásait, céljait és vállalásait. Az együttműködésre nyitott, motivált és aktív résztvevőkkel intenzív kooperatív munkát valósítottunk meg. A közös feladatmegoldások, a tapasztalatcsere és a reflexiós gyakorlatok egyaránt hozzájárultak szakmai és személyes fejlődésünkhöz. A képzés egy héten keresztül nemcsak pedagógiai-módszertani ismereteink bővítését szolgálta, hanem a mentális jóllét, a közösségi kapcsolatok és az önreflexió fejlesztésére is lehetőséget biztosított. Különösen fontos tanulási eredményként értékelem, hogy a képzés során megtapasztalhattam a támogató szakmai közösség és az együttműködés motivációra gyakorolt pozitív hatását.
A képző által alkalmazott oktatási módszerek és a képzés élményalapú megközelítése kezdetben újszerű tapasztalatot jelentett számomra. A módszertani sokszínűség elsősorban a gyakorlatokon keresztül vált megtapasztalhatóvá. A képzés során rendszeresen alkalmaztunk kooperatív és tapasztalati tanulási elemeket, mozgásos feladatokat, csoportmunkát, szerepgyakorlatokat, valamint reflexiós technikákat. A feladatok során minden résztvevő aktív szerepet kapott, így a tanulási folyamat valóban közösségi és interaktív módon valósult meg. A sikeres feladatmegoldások közös megerősítést jelentettek, a nehézségek pedig lehetőséget adtak a hibákból való tanulásra és a konstruktív visszajelzés gyakorlására. A képzés egyik fontos módszertani tanulsága számomra az volt, hogy a pedagógiai folyamatban a résztvevők érzelmi állapotának tudatosítása és a rendszeres reflexió jelentősen hozzájárulhat a hatékonyabb tanuláshoz. A különböző szituációk és szerepek után végzett közös reflexió segített abban, hogy saját reakcióinkat, érzéseinket és viselkedésünket is tudatosabban értelmezzük.
Az elméleti tananyagok közül a négy szín modell, illetve a DISC személyiségtipológiai rendszer gyakorolta rám a legnagyobb hatást. A személyiségtípusok megismerése során folyamatosan kerestem a kapcsolódási pontokat saját tanítványaim, kollégáim, ismerőseim és családtagjaim személyiségjegyeivel. A piros, sárga, zöld és kék típusok, illetve azok különböző kombinációinak megismerése új szempontokat adott a tanulói viselkedés értelmezéséhez. A modell segítségével más megvilágításba kerültek olyan, a tanórai helyzetekben gyakran előforduló reakciók is, mint amikor egy tanítványom jelzi, hogy hamarosan kicsengetnek vagy lejárt a feladatra biztosított idő; felháborodik egy előre be nem jelentett dolgozat miatt; stresszt okoz számára, hogy hosszabb ideje jelentkezik, mégsem őt szólítom fel; vagy rendszeresen közbeszól társai mondandójába. A személyiségtipológia alkalmazása megerősített abban, hogy a tanulói viselkedés mögött meghúzódó motivációkat és szükségleteket érdemes tudatosabban vizsgálni. A megszerzett ismereteket a jövőben szeretném felhasználni pedagógiai kommunikációm differenciálásában, valamint a tanulók egyéni sajátosságaihoz jobban igazodó tanórai és osztályfőnöki helyzetek kialakításában.
A mobilitás során megismertem és magammal viszem a képző által ajánlott, a kamaszok világával foglalkozó könyvet is, amelynek olvasása már a képzés időszakában jelentős hatást gyakorolt rám. Osztályfőnökként és szaktanárként egyaránt hasznosítani tudom azokat a szemléletbeli és gyakorlati szempontokat, amelyeket a könyv közvetít. Különösen fontosnak tartom a kamaszok viselkedése mögött meghúzódó motivációk, érzelmi szükségletek és kommunikációs sajátosságok megértését. A képző a könyvben olyan zeneszámok meghallgatását is ajánlja, amelyeket a mai kamaszok gyakran hallgatnak. Ez megerősített abban, hogy a generációk közötti kommunikáció egyik fontos eleme a nyitottság, a másik fél érdeklődési körének megismerése és a közös kapcsolódási pontok keresése.
A Magyarország határain túlról érkező kollégákkal folytatott tapasztalatcsere során lehetőségünk nyílt saját pedagógiai gyakorlataink megosztására, valamint egymás jó gyakorlatainak megismerésére. A nemzetközi szakmai együttműködés során egyértelművé vált számomra, hogy a különböző oktatási rendszerekben dolgozó pedagógusok számos hasonló kihívással találkoznak. A kamaszkor sajátosságaiból fakadó problémák, a tanulói motiváció fenntartása, a digitális környezet hatásai, a generációs különbségek, valamint a szülőkkel és tanulókkal való hatékony kommunikáció több országban is közös pedagógiai kérdést jelentenek. A tapasztalatcsere során megismert jó gyakorlatok új ötleteket adtak saját pedagógiai munkám továbbfejlesztéséhez. A mobilitás egyik fontos eredményének tartom, hogy a megszerzett módszertani tapasztalatokat saját intézményi környezetemben is alkalmazni, illetve kollégáimmal megosztani tudom.
Ezúton is köszönöm a szervezők fáradhatatlan és magas színvonalú munkáját, valamint azt, hogy a szakmai képzések mellett olyan közösségi és kulturális programokat is biztosítottak, amelyek hozzájárultak a mobilitás komplex élményéhez. Az Erasmus+ programnak köszönhetően nemcsak új pedagógiai-módszertani ismeretekkel gazdagodtam, hanem lehetőségem nyílt szakmai kapcsolatok kialakítására, nemzetközi tapasztalatcserére, valamint saját pedagógiai gyakorlatom tudatosabb értékelésére és fejlesztésére is.
Köszönöm a gyömrői Weöres Sándor Általános Iskolának, hogy támogatta részvételemet ezen a képzésen, és lehetővé tette számomra, hogy az Erasmus+ mobilitás keretében egy szakmailag és személyesen is rendkívül értékes továbbképzésen vegyek részt. A mobilitás során megszerzett tudást és tapasztalatokat a továbbiakban saját tanórai és osztályfőnöki munkámban kívánom hasznosítani, valamint a megismert jó gyakorlatokat kollégáimmal is megosztani, ezáltal hozzájárulva az intézményi szintű szakmai tudásmegosztáshoz és a pedagógiai gyakorlat folyamatos fejlesztéséhez.
Máltai lépcsők
Máltai lépcsők
A sikerhez vezető lift nem működik. Használd a lépcsőt! Lépésről lépésre…” Joe Girard
Az Erasmus+ program keretében 2019-ben Londonban már részt vettem angol nyelvi képzésen, mely lehetővé tette, hogy tíz évvel ezelőtt megszerzett középfokú angol nyelvtudásomat felfrissítsem.
2020-ban iskolánk újra pályázott és én felvillanyozva korábbi felejthetetlen élményeimtől boldogan jelentkeztem. Most Máltát választottam úticélomul, mert felbecsülhetetlen kulturális értékei és a klíma is vonzott. A mobilitás megvalósulása a pandémia miatt halasztásra került, de idén nyáron-2021-ben- megadatott a lehetőség!
Az Easy School of Languages a fővárosban, Valletta központjában található öt perc sétára a nevezetes felső Baracca-kerttől. Óraközi szünetekben gyakran onnan gyönyörködtem a csodálatos kilátásban. A csoportomban tízen voltunk, rajtam kívül mindenki lengyel kolléganő. (A többi csoportban is a lengyelek voltak többségben. Meg is fogalmaztam magamban, hogy Malta is a Polish island.) Minden csoporttag lelkiismeretesen tanult, kellemes volt az órák hangulata. Tudásszintünk természetesen nem volt egyforma, de türelemmel segítettük egymást. Leggyakrabban párban, esetleg hármas csoportban tanultunk, sikeresen tudtunk együttműködni. Naponta hat óránk volt kétszer félórás szünettel. A második héten digitális oktatásra tértünk át, telefonnal kiválóan boldogultam.
Órák után szerettem barangolni a városban, nem tudtam betelni az ódon hangulatú utcák, az erkélyek, a magas, masszív városfalak és hatalmas erődök látványával. Soha nem jártam még ennyi lépcsőt városnézés közben, ugyanis Vallettában az utcák szinteltolásban vannak.
Valletta központjában, az iskolától ötven méterre sikerült szállást találnom. Közel volt a Szent János Társkatedrális, a Grandmaster Palace és a mindig nyüzsgő Republic Street és Merchant Street. Hétvégén egésznapos kiránduláson hajóval látogattam meg Comino szigetet és strandoltam a kék lagúna kristálytiszta vizében. Délutáni programom volt a megalitikus templomok közül Tarxsien hatalmas kőtömbökből épült őskori maradványainak megtekintése, mely a világörökségi listán is helyet kapott, mint az egyetemes kultúra egyedülálló emléke. A szintén világörökség részét képező i.e. 3300 és i.e. 2500 között épült Ħal Saflieni-i hipogeum a világ egyetlen őskori földalatti sírtemploma. Egyedülálló háromszintes labirintusszerű épület meglátogatása is egy délutáni programom volt.
A lépcsőkhöz visszatérve elmondhatom, hogy sikerült néhány fokot feljebb lépnem angol nyelvtudásom valamint a kulturális tapasztalások területén. Azóta is dédelgetem Máltai emlékeimet.
2021. augusztus
Szucsik Ágota
Tanártovábbképzés külföldön - pályázattal