Simonné Gáspár Ildikó
Szociális készségek fejlesztése - empatikus kommunikáció a mindennapokban
A „Szociális készségek fejlesztése” című pedagógus-továbbképzés számomra nemcsak szakmailag, hanem emberileg is rendkívül sokat adott. Már a képzés első pillanatától érezhető volt a jól átgondolt szervezettség, a nyugodt, támogató légkör és az a szemlélet, amely végig arra ösztönzött bennünket, hogy ne csupán új ismereteket szerezzünk, hanem önmagunkra és a mindennapi munkánkra is más szemmel tekintsünk. A kurzus vezetőjének kiemelkedő szakmai tudása mellett embersége, nyitottsága és hitelessége különösen nagy hatással volt rám. Olyan légkört teremtett, amelyben minden résztvevő bátran megoszthatta tapasztalatait, kérdéseit és gondolatait, ez pedig jelentősen hozzájárult a képzés sikeréhez.
A képzés témája különösen közel áll hozzám, hiszen a mindennapi munkánk alapja az emberi kapcsolatok minősége. Legyen szó kollégákról, tanulókról vagy szülőkről, nap mint nap olyan helyzetekkel találkozunk, amelyekben a megfelelő kommunikáció, az empátia, a türelem és a konfliktusok tudatos kezelése meghatározó szerepet játszik. Megerősítést kaptam abban, hogy a szakmai felkészültség mellett ezek a szociális készségek legalább olyan fontosak, hiszen hosszú távon ezek teremtik meg a bizalomra épülő, támogató közösséget.
Különösen értékes élményt jelentett számomra, hogy a képzésen több külföldi pedagógussal – elsősorban Szerbiából és Szlovákiából – is lehetőségem volt hosszabban beszélgetni. Nagyon érdekes volt megismerni az ottani iskolarendszerek működését, a mindennapi kihívásokat és azokat a megoldásokat, amelyeket saját intézményeikben alkalmaznak. Ezek a beszélgetések megerősítették bennem, hogy bár az oktatási rendszerek sok tekintetben különböznek egymástól, a pedagógusokat mindenhol ugyanaz a cél vezérli: olyan közösséget építeni, ahol a gyermekek biztonságban érzik magukat, és a kollégák egymást támogatva dolgoznak.
A képzés egyik legfontosabb témája a kommunikáció volt. Megismerkedtünk a gestalt-háromszög alapelveivel, a verbális és nonverbális kommunikáció jelentőségével, valamint azzal, hogy a kommunikáció a változás egyik legerősebb eszköze. Különösen hasznosnak tartottam a kommunikáció funkcióinak áttekintését, ezen belül a fatikus kommunikáció szerepét, vagyis azt, hogy mennyire fontos a másik ember folyamatos megerősítése és visszajelzése. Sokat tanultam a kommunikációs zavarokról, a háttérismeretek jelentőségéről – arról, hogy mindenkinek megvan a maga „puttonya”, amelyet magával hordoz –, valamint a hatékony kommunikáció eszközeiről. A megfelelő keretezés, a fókusz megtartása, a reflektív technikák, a szendvicsmódszer és a szavak tudatos megválasztása olyan gyakorlati eszközök, amelyeket a mindennapi munkában azonnal alkalmazni tudok. Az empatikus figyelem gyakorlása számomra különösen fontos üzenete volt a képzésnek, hiszen gyakran már az is sokat jelent a másik embernek, ha valóban meghallgatják.
A konfliktuskezelés témaköre szintén sok új felismerést adott. Megismertük a felszíni, rejtett és mély konfliktusok jellemzőit, az asszertív kommunikáció alapelveit, a konfliktustérkép használatát, valamint a reaktív és proaktív viselkedés közötti különbségeket. Különösen elgondolkodtató volt a társadalmi paradigmák, a paradigmaváltás, valamint a bőség- és hiányszemlélet feldolgozása. Ezek az ismeretek segítenek abban, hogy egy-egy nehezebb helyzetben ne csupán a problémát lássam, hanem a megoldás lehetőségét is, és tudatosabban keressem azokat az utakat, amelyek minden érintett számára elfogadhatóak lehetnek.
A személyiség és az érzelmi intelligencia témaköre szintén rendkívül érdekes volt. Freud és Jung személyiségelméletei, az érzelmi bankszámla modellje, valamint az empátia különböző formáinak megismerése új nézőpontokat adott az emberi kapcsolatok megértéséhez. Nagyon szemléletes volt az a gondolat, hogy amikor valaki „egy fekete lyukban van”, akkor az empátia azt jelenti, hogy mellé állunk, és megpróbáljuk az ő szemszögéből megérteni a helyzetét. Az érzelmi intelligencia fejleszthetősége, az önismeret, az önszabályozás, az empátia és a kapcsolati készségek tudatos fejlesztése megerősített abban, hogy ezekre a területekre érdemes folyamatosan figyelmet fordítani a tanítványaimnál is. Nagyon hasznosnak találtam a háromszék-módszer alkalmazását is, amely segít egy helyzetet több nézőpontból megvizsgálni, és ezáltal árnyaltabb, igazságosabb döntéseket hozni.
A képzés kitért a memória működésére, a tanulás folyamatára és a különböző tanulási stílusokra is. A memória fázisainak, valamint az érzékszervi, rövid távú és hosszú távú memória sajátosságainak megismerése segíti a tudatosabb tanulásszervezést. Különösen érdekes volt számomra a passzív és aktív tanulás összehasonlítása, valamint a különböző tanulási stílusok bemutatása. A mély, felszíni, aktív, reflektív, strukturált és spontán tanulók eltérő sajátosságainak megismerése megerősített abban, hogy minden gyermek másként tanul, ezért a pedagógiai munkában fontos a rugalmasság, a differenciálás és az egyéni szükségletek figyelembevétele, valamint az újabb tanulástechnikák megismertetése tanítványimmal.
Összességében ez a továbbképzés számomra valódi feltöltődést jelentett. Nemcsak új szakmai ismereteket kaptam, hanem számos olyan gondolatot és gyakorlati eszközt is, amelyek segítenek tudatosabban, nyitottabban és empatikusabban jelen lenni a mindennapi munkában. A képzés megerősített abban, hogy a figyelem, a türelem, a hiteles kommunikáció és az emberi kapcsolatok ápolása a pedagógiai munka legfontosabb értékei közé tartoznak. A külföldi kollégákkal folytatott szakmai beszélgetések, az új módszerek és a megszerzett tapasztalatok hosszú távon is inspirációt jelentenek számomra, és bízom benne, hogy ezekből a mindennapokban a kollégáim és a tanulóink is érezni fogják a pozitív hatásokat.
Flowélmény a tanulásban
A „Flow az osztályteremben” elnevezésű szakmai tanfolyam Rovinjban kivételes lehetőséget kínált számomra a tehetségazonosítás és tehetségfejlesztés korszerű módszereinek elsajátítására. A program középpontjában a tanulók egyéni képességeinek – értelmi, érzelmi és testi – komplex fejlesztése állt, különös figyelemmel a kreativitás, motiváció és önálló alkotómunka ösztönzésére. A tanfolyam gyakorlati elemekre épülve mutatta be, hogyan teremthető meg a flowélmény az iskolai környezetben, különösen fejlesztő és alkotó tevékenységek során. Számos innovatív pedagógiai eszközt és technikát ismerhettem meg, amelyek támogatják az öndifferenciálást, azaz a tanulók saját képességeikhez mért fejlődését és tanulási útvonalának kialakítását. A művészeti foglalkozások – rajz, festészet, irodalom – különösen alkalmas terepet biztosítanak a kreatív gondolkodás kibontakoztatásához. Ezekben a tevékenységekben a gyerekek nemcsak önmagukat fejezhetik ki, hanem egyéni tehetségüket is megmutathatják. A műhelymunka során külön hangsúlyt kaptak az összetett mozgásos feladatok, például a koordinációs létrával végzett gyakorlatok, melyek a mozgáskoordinációt, figyelmet és testtudatot fejlesztették, szoros kapcsolatban a kognitív és érzelmi fejlődéssel. A tanfolyamon saját élményen keresztül tapasztalhattuk meg, hogyan segíti elő a flowélmény a tanulók belső motivációjának erősödését, valamint az innovatív produktumok létrehozását. A projektmódszer alkalmazása révén a tanulók komplex gondolkodást, problémamegoldást és együttműködést tanulnak, miközben aktívan részt vesznek saját fejlődésük alakításában. Összességében a rovinji tanfolyam hasznos elméleti és gyakorlati tudást nyújtott ahhoz, hogy a mindennapi munkám során tudatosan alkalmazzam a jövőben a projektmódszert, mely segíti flow megélését, támogatva ezzel a tanulók sokoldalú fejlődését és kibontakozó tehetségüket. Megismertem olyan módszereket, amelyek révén pontosabban azonosíthatók a tanulók értelmi, érzelmi és testi képességei, valamint ezek harmonikus fejlesztése célzott, személyre szabott tanulási utak kialakításával valósítható meg. Fejlődtem a művészeti neveléshez kapcsolódó módszerek alkalmazásában, különösen a rajz, festészet és irodalom integrált használatában. Ezek segítségével hatékonyan támogatható a tanulók kreatív önkifejezése, érzelmi intelligenciája, valamint esztétikai érzékenysége. Emellett gyakorlati példákon keresztül sajátítottam el az összetett mozgásos feladatok, például a koordinációs létra alkalmazását a tanulók mozgáskoordinációjának, figyelmének és idegrendszeri érésének fejlesztésére. A tanfolyam során szerzett tudás hozzájárul ahhoz, hogy pedagógusi munkámat tudatosabban, reflektívebb módon végezzem, és diákjaim tehetségét még hatékonyabban bontakoztassam ki egy támogató, inspiráló tanulási környezetben.
Tanulás és feltöltödés Rovinjban
Gamifikáció a gyakorlatban
Tanulás és feltöltődés Rovinjban
2024. július 21-27. között egy továbbképzésen vettem részt az Erasmus+ keretén belül a horvátországi Rovinj városában. A kurzusom témája: Gamifikáció a gyakorlaban.
A képzés helyszíne 52210 Rovinj, Ul. Giosue Carduccija 20. volt. A középiskola Rovinj városában található olasz kisebbség oktatását szolgálja. A szervezők, megérkezésünk előtt pontos Google Linkeket küldtek a helyszínről, így könnyen megtaláltuk. A tanfolyamot szervező cég mindvégig jól informált, pontosan, átgondoltan, kiválóan szervezte meg a tanfolyamot.
Már vasárnap délután voltak tanóráink, majd egy ismerkedési találkozó, melyet egy közös vacsora követett. Ezen az estén megismerkedtünk a tanfolyamok résztvevőivel. Hosszasan elbeszélgettünk, információkat cseréltünk, nagyon hasznos volt. Az óráink délelőttönként voltak a középiskola jól felszerelt, légkondicionált épületében. A különböző kurzusokon közel százan vettünk részt. A mi csoportunkban hatan tanultunk, akikkel a közös programokon is találkozhattam. Az én csoportom tagjai Magyarország legkülönbözőbb pontjairól érkeztek, és egy kolléga Szlovákiából. A kurzus záróeseménye a szombati csoportok közötti disszemináció volt, illetve az azt követő nagyszerű közös hajókirándulás ebéddel és fürdőzéssel egybekötve.
Tanfolyamom témája a gamifikáció gyakorlati alkalmazása, a 21. századi tanári kihívások, valamint a mesterséges intelligencia használata a gamifikáció keretin belül. Az esemény új perspektívákat nyitott a tanítás terén, jelentősen hozzájárulva szakmai fejlődésemhez. Oktatónk, Prievara Tibor rendkívül tájékozott, alaposan felkészült, hatalmas ismeretanyaggal rendelkezik, amit nagyon sokszínű módszerekkel, rugalmasan ismertetett meg velünk. Sok érdekes, új dolgot hallottam, tanultam.
Először a gamifikációval ismerkedtünk meg. Az előadó bemutatta, hogyan működik ez az új értékelési rendszer, és hogyan lehet játékos elemeket beépíteni az oktatásba a diákok motivációjának és elkötelezettségének növelése érdekében. A gyakorlatok során megtanultam, hogyan tervezhetek interaktív és élvezetes órákat, amelyek hatékonyak is egyben. Megismerkedtem az új értékelési rendszerrel, amely növeli a tanulók motivációját és lehetővé teszi számukra, hogy önálló tanulási útvonalakat válasszanak. A tanár már nem csupán a tudás közvetítője, hanem sokkal inkább a tanulás facilitátora, mentor és inspirátor. A fókusz a diákközpontú oktatásra helyeződött át, és a tanár szerepe az lett, hogy támogató környezetet teremtsen a tanulók számára, hogy képesek legyenek felismerni és kibontakoztatni képességeiket. A motivált diákok hatékonyabban tanulnak és jobb eredményeket érhetnek el. A facilitátor tanár olyan oktatási megközelítést alkalmaz, ahol a hangsúly a tanulók aktív részvételén, a problémamegoldó képességek és kreativitás fejlesztésén van. A tanár inkább irányítja a tanulók tanulási folyamatát, segít nekik megtalálni a válaszokat, és támogatja a csoportmunkát és együttműködést. Megerősítette eddigi elveimet, tapasztalataimat, hogy a csoportos tevékenységek segíthetnek a diákoknak a problémamegoldó képességük, kritikai gondolkodásuk és kommunikációs készségeik fejlesztésében.
Az adaptív tanulási rendszerek személyre szabott tanulási utakat kínálnak a diákok számára, figyelembe véve egyéni igényeiket és fejlődési ütemüket. A gamifikáció átlátható pontgyűjtő rendszere, ranglistái és jutalmai révén a diákok lelkesebben vesznek részt az órákon. Ez a megközelítés szórakoztatóbbá és vonzóbbá teszi a tanulási folyamatot, a diák motivált marad, ami különösen fontos a mai generációk számára.
Megismerkedtem a mesterséges intelligencia oktatásban való alkalmazásával, ami nagyon izgalmas és hasznos volt. Az előadások során megismertem különböző MI-alapú eszközöket és alkalmazásokat, amelyek segítik a tanítás hatékonyságának növelését. Az MI segíthet az adminisztratív terhek csökkentésében is, mint a diákok teljesítményének nyomon követése.
A továbbképzés során szerzett tudás és tapasztalatok jelentősen hozzájárultak tanári kompetenciám fejlesztéséhez. Most már magabiztosabban és kreatívabban tudom alkalmazni a gamifikációs elemeket az óráimon, valamint hatékonyabban integrálhatom az MI-eszközöket a tanítási folyamatba. Ezek az új módszerek és technológiák lehetővé teszik számomra, hogy jobban igazodjak a 21. századi oktatási igényekhez és hatékonyabban készítsem fel diákjaimat a jövő kihívásaira.
A 21. századi tanár számárafontos, hogy folyamatosan fejlődjön és alkalmazkodjon a változó technológiai környezethez. A gamifikáció és a mesterséges intelligencia használata nem csupán innovációt kínál, hanem segít abban is, hogy a tanárok lépést tartsanak a digitális korban felnövő diákok elvárásaival és szükségleteivel. A továbbképzés által szerzett ismeretek révén úgy érzem, jobban fel vagyok készülve arra, hogy hatékonyan és eredményesen végezzem a munkámat ebben a gyorsan változó világban.
Társainkkal nagyon nyitottak voltunk, csoportmunkában tanultunk egymástól. Oktatónk nagyon jól irányított, ha kellett változtatott, alkalmazkodott a csoporthoz, miközben empatikus, jó vezető volt. Nagyon sok új, hasznos ismerettel gazdagodva térhettem haza. Gyakorlatban is megvalósítható képzés volt.
Rovinj nagyon szép város, különösen az óvárosa. A hegyek, a tenger csodálatos. Július végén meleg volt, a tengervíz pedig kiváló. Az emberek barátságosak, nyitottak voltak, sok turista volt a városban, de ennek ellenére biztonságosan, kényelmesen lehetett mindenhol közlekedni. Örülök, hogy részt vehettem ezen a kurzuson, és megismerhettem a helyi és környékbeli (Porec, Pula) nevezetességeket is. Minden kollégának ajánlom az Erasmus+ képzéseit, a tanulás mellett feltöltődést jelentett más kollégák megismerése, és a csodás helyszín.
Piliscsaba, 2024. augusztus 1. Simonné Gáspár Ildikó
21. századi tanár – diákközpontú oktatás a Carl R. Rogers alapelveivel az oktatásban
Tanulás és feltöltődés Rovinjban
2023. július 23-29. között egy továbbképzésen vettem részt az Erasmus+ keretén belül a horvátországi Rovinj városában. A kurzus témája: 21. századi tanár – diákközpontú oktatás a Carl R. Rogers alapelveivel az oktatásban.
A képzés helyszíne 52210 Rovinj, Ul. Giosue Carduccija 20. volt. A középiskola Rovinj városában található olasz kisebbség oktatását szolgálja. A szervezők, megérkezésünk előtt pontos Google Linkeket küldtek a helyszínről, így könnyen megtaláltuk. A tanfolyamot szervező cég mindvégig jól informált, pontosan, átgondoltan, kiválóan szervezte meg a tanfolyamot.
Már vasárnap délután volt egy ismerkedési találkozó, melyet egy közös vacsora követett. Ezen az estén megismerkedtünk a tanfolyamok résztvevőivel. Hosszasan elbeszélgettünk, információkat cseréltünk, nagyon hasznos volt. Az óráink délelőttönként voltak a középiskola jól felszerelt, légkondicionált épületében. A különböző kurzusokon közel százan vettünk részt. A mi csoportunkban huszonhárman tanultunk, akikkel a közös programokon is találkozhattam. Az én csoportom tagjai Magyarország legkülönbözőbb pontjairól érkeztek, és egy kolléga Kárpátaljáról (Ukrajna). A kurzus záróeseménye a nagyszerű szombati közös hajókirándulás volt ebéddel és fürdőzéssel egybekötve.
Tanfolyamom a 21. századi tanár kihívásairól és a megoldások rogersi útjáról szólt. Oktatónk, Szász Ramóna rendkívül tájékozott, alaposan felkészült, hatalmas ismeretanyaggal rendelkezik, amit nagyon sokszínű módszerekkel, rugalmasan ismertetett meg velünk. Sok érdekes, új dolgot hallottam, tanultam.
A 21. századi tanár szerepe jelentős változásokon ment keresztül az előző évtizedekhez képest. Az információs technológiák robbanásszerű fejlődése, az internet és a digitális eszközök elterjedése alapjaiban változtatta meg az oktatás és tanulás folyamatát. A tanár már nem csupán a tudás közvetítője, hanem sokkal inkább a tanulás facilitátora, mentor és inspirátor. A fókusz a diákközpontú oktatásra helyeződött át, és a tanár szerepe az lett, hogy támogató környezetet teremtsen a tanulók számára, hogy képesek legyenek felismerni és kibontakoztatni képességeiket. A modern tanár kihívásai között szerepel az hatalmas tananyag kezelése, a tanulók eltérő tanulási stílusainak és igényeinek figyelembevétele, a digitális eszközök és oktatási technológiák hatékony és célszerű használata, valamint a diákok motivációjának és érdeklődésének fenntartása.
Megismertem a Rogers-módszert és a humanisztikus diákközpontú oktatást. A Rogers-módszer, vagy más néven kliensközpontú terápia, Carl R. Rogers amerikai pszichológus nevéhez fűződik. Terápiás megfigyelései alapján dolgozta ki alapelveit, amelyek pozitív személyiségváltozást indukálnak. A módszer humanisztikus alapokon nyugszik, és hangsúlyozza a tanulók érzelmeire és személyes tapasztalataira való reflektálását. A humanisztikus diákközpontú oktatás ezen elveket, tanári attitűdöket alkalmazza az oktatási folyamatban.
A humanisztikus diákközpontú oktatás arra törekszik, hogy a diákokat aktivitásra ösztönözze, megerősítse a saját képességeikben, és fejlessze az önreflexióra és kritikai gondolkodásra való képességüket. A tanár szerepe ilyen módon a tanulók szükségleteire és érdeklődésére való odafigyelésre, valamint a tanulók autonómiájának támogatására összpontosít.
Az hatékony tanítás során a tanár facilitátor szerepet tölt be, kongruens segítő, feltétel nélküli elfogadás, hitelesség jellemzi. A facilitátor tanár olyan oktatási megközelítést alkalmaz, ahol a hangsúly a tanulók aktív részvételén, a problémamegoldó képességek és kreativitás fejlesztésén van. A tanár inkább irányítja a tanulók tanulási folyamatát, segít nekik megtalálni a válaszokat, és támogatja a csoportmunkát és együttműködést. A feltétel nélküli elfogadás azt jelenti, hogy a tanár elfogadja a diákot olyannak, amilyen, és nem ítéli meg vagy értékeli. Ez az elfogadás és pozitív hozzáállás segíti a tanulók önbecsülésének fejlődését és motiváltságuk megtartását. A hitelesség és kongruens segítő magában foglalja azt, hogy a tanár őszintén és nyíltan viselkedjen a diákokkal. Nem próbálja elrejteni a saját érzéseit vagy véleményét, hanem nyitott és őszinte módon kommunikál a diákokkal.
Megerősítette eddigi elveimet, tapasztalataimat, hogy a hatékonyság további kulcsa a kooperatív csoportmunka, a sikeres kommunikáció, empátia. A csoportmunka fontos eszköze a diákok közötti együttműködés és csapatmunka fejlesztésének. A csoportos tevékenységek segíthetnek a diákoknak a problémamegoldó képességük, kritikai gondolkodásuk és kommunikációs készségeik fejlesztésében. A sikeres kommunikáció kulcsfontosságú a tanár és diák, valamint a diákok közötti interakcióban. Az empátia és érzelmi intelligencia képessége lehetővé teszi a számomra, hogy megértsem és azonosuljak a diákok érzelmi állapotával és szükségleteivel. Az empátiával megteremthető egy biztonságos és támogató tanulási környezet.
A tanár szerepe az is, hogy felismerje a diákok motivációs tényezőit, és igyekezzen ezeket a tényezőket beépíteni az oktatási folyamatba. A motivált diákok hatékonyabban tanulnak és jobb eredményeket érhetnek el. Megismertük a tanulási stílusokat, az intelligencia típusokat, azaz a tanár felismeri, hogy a diákok különböző módon sajátítják el az információkat és készségeket, majd tanítás során figyelembe veszi ezeket a különbségeket, és változatos tanulási lehetőségeket biztosít számukra.
Kitértünk a tanulás tanítására is, ami nagy segítség a diákok számára. Rendkívül fontos, hogy az önálló tanulás során a személyiség fejlődik, változik, a pozitív tanári hozzáállás, attitűd pozitív személyiségváltozást indít el a tanulóban, ami beépül az énképébe. Fontos témánk volt még a tanári és tanulói jóllét, a kiégés, stresszkezelés. Hasznos önismereti kérdéseket feszegettünk, majd kitértünk a konfliktuskezelési típusokra is. A tanfolyam megerősítette eddigi munkámat. A tanítás során a tanár személyiségével, attitűdjével hat a tanulókra, ezen, mint egy szűrőn át jut el a diákokhoz az ismeretanyag, motiválva őt a saját kezdeményezésű tanulásra. A legfontosabbak: empátia, elfogadás, hitelesség, jóllét. Társainkkal nagyon nyitottak voltunk, csoportmunkában tanultunk egymástól. Oktatónk nagyon jól irányított, ha kellett változtatott, alkalmazkodott a csoporthoz, miközben empatikus, jó vezető volt. Nagyon sok új, hasznos ismerettel gazdagodva térhettem haza. Gyakorlatban is megvalósítható képzés volt.
Rovinj nagyon szép város, különösen az óvárosa. A hegyek, a tenger csodálatos. Július végén meleg volt, a tengervíz pedig kiváló. Az emberek barátságosak, nyitottak voltak, sok turista volt a városban, de ennek ellenére biztonságosan, kényelmesen lehetett mindenhol közlekedni. Örülök, hogy részt vehettem ezen a kurzuson, és megismerhettem a helyi és környékbeli (Porec, Motovun, Groznjan, Novigrad) nevezetességeket is. Minden kollégának ajánlom az Erasmus+ képzéseit, a tanulás mellett feltöltődést jelentett más kollégák megismerése, és a csodás helyszín.
Piliscsaba, 2023. augusztus 1. Simonné Gáspár Ildikó
Tanulás és feltöltődés Rovinjban
Tanulás és feltöltődés Rovinjban
2022. július 3-9. között egy továbbképzésen vettem részt az Erasmus+ keretén belül a horvátországi Rovinj városában. A kurzus témája a Felhasználói élmény fokozása az iskolai könyvtárakban.
A képzés helyszíne 52210 Rovinj, Ul. Giosue Carduccija 20. volt. A középiskola Rovinj városában található olasz kisebbség oktatását szolgálja. A szervezők, megérkezésünk előtt pontos Google Linkeket küldtek a helyszínről, így könnyen megtaláltuk. A tanfolyamot szervező cég mindvégig jól informált, pontosan, átgondoltan, kiválóan szervezte meg a tanfolyamot.
Már vasárnap délután volt egy ismerkedési találkozó, melyet egy közös vacsora követett. Ezen az estén megismerkedtünk a tanfolyamok résztvevőivel. Hosszasan elbeszélgettünk, információkat cseréltünk, nagyon hasznos volt. Az óráink délelőttönként (8.30-13.30) voltak a középiskola jól felszerelt, légkondicionált épületében. A különböző kurzusokon közel harmincan vettünk részt. A mi csoportunkban heten tanultunk, de a különböző közös programokon, közös étkezéseken szinte mindenkivel találkozhattam. Az én csoportom tagjai mindannyian Magyarország legkülönbözőbb pontjairól érkezett. A kurzus záróeseménye a szombati közös hajókirándulás volt ebéddel és fürdőzéssel egybekötve.
A kurzusom célja, hogy bemutassa a mai igényeknek megfelelő, modern iskolai könyvtárakat, illetve segítséget nyújtson abban, hogyan lehet ezeket ma megvalósítani, a gyerekeket ide becsalogatni, illetve bent tartani, valamint kevés anyagi ráfordítással tanulási és közösségi terekké formálni.
A tanfolyamom a felhasználói élmény fokozására koncentrálódott. Oktatónk, Pataki Mariann rendkívül tájékozott, alaposan felkészült, hatalmas ismeretanyaggal rendelkezik, amit nagyon sokszínű módszerekkel, rugalmasan ismertetett meg velünk. Sok érdekes, új dolgot hallottam, tanultam. Megismerkedtünk olyan külföldi könyvtárakkal, jó gyakorlatokkal, ahol a tanuló áll a középpontban. Egy könyvtári SWOT-analízisen keresztül eljutottunk a spanyol Zaragoza városának modern könyvtárába. Videón megismerkedtünk a UX dizájnnal Kollin Zoltán által, TED-előadáson „jártunk”, ahol Rosan Bosch elképzeléseit hallhattuk a ma könyvtáráról. Olyan jó gyakorlatokat ismertünk meg, ami szórakoztatóvá, élményszerűvé teszi a könyvtárat, ezáltal becsalogathatjuk a gyerekeket, majd remélhetőleg ott is maradnak, és olvasóvá válnak. Megismerkedtünk a helyi iskola modern, jól felszerelt könyvtárával is, ami jó ötleteket kínált számunkra. Online kapcsolatot létesítettünk Simon Krisztinával, aki beavatott bennünket a papírszínház rejtelmeibe. Kooperatív tanulási módszerekkel sajátítottuk el az UX alapjait és gondolkodásmódjának lehetséges alkalmazását a könyvtári szolgáltatások és könyvtári terek átalakításában. Lehetőségünk nyílt mind egyéni, mind csoportmunkára, miközben az elsajátított elvek, ismeretek mentén megalkottuk a Z generáció igényeinek megfelelő könyvtárunkat.
Társainkkal nagyon nyitottak voltunk, játékos formában tanultunk egymástól is. Oktatónk nagyon jól irányított, ha kellett változtatott, alkalmazkodott a csoporthoz, miközben empatikus, jó vezető volt. Nagyon sok új, hasznos ismerettel gazdagodva térhettem haza. Megvalósítható, gyakorlatias képzés volt.
A képzésre a helyi média is felfigyelt, amely szerint városuk nem csak nyaralási célpont, hanem tanulási lehetőséget is kínál. A cikk elérhetősége:
Rovinj nagyon szép város, különösen az óvárosa. A hegyek, a tenger csodálatos. Július elején nagyon meleg volt, a tengervíz pedig kiváló. Az emberek barátságosak, nyitottak voltak, sok turista volt a városban, de ennek ellenére biztonságosan, kényelmesen lehetett mindenhol közlekedni. Örülök, hogy részt vehettem ezen a kurzuson, és megismerhettem a helyi és környékbeli (Pula) nevezetességeket is. Minden kollégának ajánlom az Erasmus+ képzéseit, a tanulás mellett feltöltődést jelentett más kollégák megismerése, és a csodás helyszín.
Piliscsaba, 2022. 08. 03.
Simonné Gáspár Ildikó
Tanártovábbképzés külföldön - pályázattal