Disszemináció - Erasmus+

A honlapunkon található projekteket az Európai Bizottság támogatta. Az alábbiakban korábbi mobilitásokon részt vett kollégák beszámolóit olvashatják.
A honlapon megjelentek nem szükségszerűen tükrözik az Európai Bizottság nézeteit.
kedd, 16 április 2019 21:18
Utazás Helsinkibe: a hely, ahol élmény tanulni és tanítani
Írta: Simon Dorottya
Augusztus elején Helsinkibe utaztam, hogy részt vegyek egy Erasmus+ pályázat által támogatott képzésen, melynek témája: innovatív megközelítések a tanításban volt. Sok helyről érkeztek tanárok a képzésre: Görögországból, Portugáliából, Bulgáriából, Lengyelországból, Németországból, Spanyolországból, Horvátországból és Szlovéniából. Ez önmagában lehetőséget adott arra, hogy sokféle iskolarendszert, módszert, tanításhoz való hozzáállást megismerjünk. Egyedül voltam…
Kategória:
Egyéb nyelvterület
2018. július 23. és augusztus 3. között a máltai St. Julians-ben vettem részt egy nyelvtanároknak meghirdetett továbbképzésen az ETI (Executive Training Institute) szervezésében. A továbbképzés célja a kéttannyelvű képzésben tanító tanárokat ellátni praktikus CLIL (Content and Language Integrated Learning) eszközökkel és online szoftveres eszközökkel. Máltára július 21-én érkeztem, két nappal…
Kategória:
Angol nyelvű képzések
A firenzei központú EUROPASS Teacher Academy tanárképző programjában vehettem részt. A kéthetes képzés két, egymástól független egyhetes kurzusból állt. Az első kurzus az „Art as therapy: self-expression and special needs in art education” volt. A továbbképzésen lengyel, spanyol, görög és portugál kollégákkal együtt vettem részt. Nagyon jó hangulat alakult ki…
Kategória:
Angol nyelvű képzések
Mivel Nagy-Britannia több csodás vidékén és városában jártam már az utóbbi 25 év folyamán, tudatosan választottam egy kisebb vidéki, tengerparti városkát, BROADSTAIRS-t a CREATIVE TEACHING című továbbképző kurzusom helyszínéül. Számomra hatalmas élmény az órák után szabadon bóklászni a tengerparton, felfedezni a környéket, megfigyelni az embereket és élvezni egy angol család…
Kategória:
Angol nyelvű képzések
Címkék:
A Pilgrims hitvallása Kéthetes tanártovábbképzésen vettem részt Canterburyben a Pilgrims nyelviskola szervezésében. A tanfolyam témája a haladó nyelvi szinten lévő diákok tanítása volt. A Pilgrims nyelviskola diákok részére nyelvtanfolyamokat, tanárok részére pedig módszertani továbbképzéseket kínál Caterbury-ben, a University of Kent campusán. Az egyetem területe olyan óriási, hogy az első pár…
Kategória:
Angol nyelvű képzések
Az Erasmus ösztöndíj elnyerésével egy régi vágyam valósult meg, ugyanis továbbképzésen angol nyelvterületen még nem voltam. Számomra az adott tanfolyam tartalma, célkitűzései mellett fontosnak tűnt az ideális helyszín kiválasztása is. Mindenképpen az Egyesült Királyságba szerettem volna menni, azon belül pedig igyekeztem a tengerpartot megcélozni – mégiscsak a nyár közepére esik…
Kategória:
Angol nyelvű képzések
Címkék:
Az Erasmus+ program keretében két hetes CLIL képzésre jelentkeztem Portsmouth-ba. Hogy mi is az a CLIL? Content and Language Integrated Learning, magyarul tartalom alapú nyelvoktatásnak nevezzük, bár a hangsúly nem a nyelvoktatáson van. Izgatottan vártam az indulást: biztos voltam benne, hogy sok újat fogok tanulni, és hogy jó lesz megtapasztalni…
Kategória:
Angol nyelvű képzések
Címkék:
A 2018-ban megnyert Erasmus+ pályázatunk keretében nyáron a dublini Alpha College-ban tölthettem két hetet, hogy fejlesszem (szak)nyelvi tudásom, aktivizáljam passzív szókincsem. Erre azért volt/van szükség, mert iskolánkban 2017-ben újra indult a kéttannyelvű képzés, ahol a matematikát tanítom angolul. Bár a szaktanári szak megszerzése óta folyamatosan használom a nyelvet, fejlesztem tudásom,…
Kategória:
Angol nyelvű képzések
Címkék:
Amikor a pályázat készült, jó öreg diplomámra gondoltam, amit bizony még a múlt században, 1989-ben szereztem. Az időközben eltelt évtizedek során megváltoztak a dolgok, és én eszköztelennek éreztem magam a „szép, új világ”-ban. Többek között ezért esett a választásom a Creativity in the Classroom – Tools and Tips for Language…
Kategória:
Angol nyelvű képzések
Iskolánk a 2017/2018-as tanévben első alkalommal pályázott sikeresen az Erasmus+ program keretében külföldi tanártovábbképzések megvalósítására. Mivel érdekelnek a nyugat-európai oktatási rendszerek, és nyitott vagyok az új módszertani ismeretek iránt, felfokozott hangulatban vártam saját mobilitásom megkezdését. Jelenleg hetedik éve vagyok a Dunaújvárosi Szakképzési Centrum Lorántffy Zsuzsanna Szakgimnáziumának, Szakközépiskolájának és Kollégiumának matematika-informatika…
Kategória:
Angol nyelvű képzések
Címkék:
2018. július 22. és augusztus 4 között egy tanártovábbképzésen vettem részt Angliában, Canterburyben. Első alkalommal vehetünk részt Erasmus+ pályázaton, ezért nagyon izgatott voltam, milyen tapasztalatokat gyűjtök majd. A továbbképzésem címe Teaching difficult learners volt. 2014 óta vagyok a Dunaújvárosi Lorántffy Zsuzsanna Szakgimnázium és Szakközépiskola gyógypedagógusa. Mivel mindig is jellemző volt…
Kategória:
Angol nyelvű képzések
2018 októberében egy hetet töltöttem Barcelonában az Europass Teacher Academy által szervezett és lebonyolított Happy teachers for better students tréningen. Magyarországról hajnalban indul a repülőgép Barcelonába, ezért a megérkezés napja alkalmat szolgáltatott a város feltérképezésére. Barcelona gyönyörű város. Az iskola a központban található, tömegközlekedési csomópontban, jól megközelíthető helyen. A tréning…
Kategória:
Angol nyelvű képzések
Címkék:
Tavaly nyolcan vettünk részt abban a sikeres Erasmusplus pályázatban, melynek keretében a DunakesziRadnóti Miklós Gimnáziumból Európa számos városábautazhattunk tanulni.Én Anglia dél-keleti részébe, Canterburybe indultam,ahol módszertani képzésen vehettem részt júliusban.Már az utazás előtt tele voltam lelkesedéssel éstettvággyal, kíváncsisággal és tudásszomjjal. Nagyon jóvolt azt megélni, hogy újra diák vagyok és most nem…
Kategória:
Angol nyelvű képzések
2018 júliusában kéthetet tölthettem el Exeterben, Angliában. Mivel iskolánkban én voltam az első, aki az Erasmus+ program keretében elindult, élénk érdeklődés kísérte az utamat kollégáim részéről. Repülővel utaztam Londonba, majd onnan egy hosszas buszút vitt a célhoz. Már a buszon sikerült ismeretséget kötnöm egy olasz hölggyel, aki szintén az IPC…
Kategória:
Angol nyelvű képzések
péntek, 22 február 2019 20:06
Life in Britain - kultúra és autentikus anyagok a nyelvoktatásban
Írta: Furka Ildikó
20 éve tanítok angolt, amiben teljesen véletlenül keveredtem, de még sohase jártam Angliában. Angol nyelvterületen voltam szerencsére korábban, de Anglia nem vonzott. Most azért esett ezen a továbbképzési lehetőségen rá a választásom, mert kezdtem kínosan érezni magam, hogy a fapados járatok idejében angol nyelvtanárként még nem jártam Londonban. Gondoltam, most…
Kategória:
Angol nyelvű képzések
2018 októberében az a lehetőség adódott számomra, hogy kimehettem az ERASMUS+ programmal Oxfordba két hétre. Nagyon boldog voltam, amikor kiderült tavasszal, hogy megnyertem a pályázatot, és ősszel mehetek Oxfordba. Rettentően vártam ezt az utat, hiszen még előtte soha nem jártam az Egyesült Királyságban. A képzést, amelyet a British Study Centre…
Kategória:
Angol nyelvű képzések
Kovács Gabriella és Békei Noémi, a budapesti Orchidea Két Tanítási Nyelvű Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium két intézményéből az Erasmus+ program keretében szakmai látogatáson (job shadowing programban) vett részt a cordóbai IES Medina Azahara spanyol-angol két tanítási nyelvű gimnáziumban. Látogatásunk célja: Vendéglátóink, elsősorban látogatásunk koordinátora, Franciso Luque Ruiz gazdag szakmai…
Kategória:
Angol nyelvű képzések
Címkék:
kedd, 19 február 2019 12:58
Kreatív, interaktív és játékos módszerek a német mint idegen nyelvi órákon
Domonkos Dóra
2018. szeptember 17-től 21-ig vettem részt Düsseldorfban az IIK által szervezett 32 órás módszertani továbbképzésen. A kurzus központi témája a kreatív németóra volt; a velem együtt 10 különböző európai országból érkezett tanárkolléga sok esetben új, de mindenképpen hasznos interaktív és játékos módszereket ismerhetett meg, illetve próbálhatott ki a hét folyamán.…
Kategória:
Német nyelvterület
Címkék:
Theory and Practice of Project Based Learning 2018. július 14-én indultam útnak, a szombati indulás oka elsősorban a repülőjegyek árának drasztikus különbsége szombat és vasárnap között. Így lehetőségem volt a kurzus megkezdése előtt bepillantani a dublini életbe – zsibongó belváros, csendesen szemerkélő eső, kiszáradt golfpálya (6 hét esőmentes időszak után),…
Kategória:
Angol nyelvű képzések
Iskolánk, az Orchidea Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium másodjára adott Erasmus+ pályázatot, sikerrel. Az első évben még nem jelentkeztem, de nagyon örülök, hogy idén nem tétováztam. Régóta Olaszország-rajongó vagyok, de Firenze mindeddig megvalósításra váró úti cél maradt. 2018. október 29. és november 9. között vettem részt…
Kategória:
Angol nyelvű képzések
Az Erasmus+ program keretében job shadowing programon vettem részt Hollandiában. A Scala College nevű állami intézmény, amely általános és középiskola egyben, Alpen a.d. Rijn városban található. A tavalyi tanári mobilitáson ismerkedtem meg a hozzám hasonlóan földrajztanár kolléganővel, akinek meghívására érkeztem ebbe a két tanítási nyelvű iskolába. Az intézményben hollandul és…
Kategória:
Angol nyelvű képzések
Címkék:
A tanév elején, októberben utaztam Barcelonába, hogy részt vehessek a Classroom management című kurzuson. Izgatottan és lelkesen vártam az Erasmus továbbképzést, már csak amiatt is, mert életemben először jártam Spanyolországban. A classroom management fogalma nagyon sokrétű, magában foglalja az órák felépítését, a terem és a padok elrendezését, a tanítás módját,…
Kategória:
Angol nyelvű képzések
Címkék:
péntek, 28 december 2018 14:22
Chelmsford / Nagy-Britannia / - Outdoor Education - 2018.10.08-2018.10.13.
Paulik György
2018-ban több kollégámmal együtt ismételten sikerült az Erasmus+ program keretein belül látogatást tennem Nagy-Britanniában. Bár ez a mobilitás "csak" egy hétig tartott, mégis talán ezt vártam a legnagyobb érdeklődéssel! Miért is? Nos, azért, mert ezúttal végre úgy gondoltam behatóan tanulmányozhatom az angol iskolarendszer azon területeit, ahol itthon jómagam is tevékenykedem,…
Kategória:
Angol nyelvű képzések
Címkék:
vasárnap, 16 december 2018 23:10
Mobiltelefonnal támogatott utazás avagy Erasmus+-al a vikingek és kelták otthonában
Sándor István
Mobiltelefonnal támogatott utazás avagy Erasmus+-al a vikingek és kelták otthonában Az útikönyvek által is gyakran emlegetett régi mondás, miszerint kétféle ember van a világon: azok, akik írek, és azok, akik írek szeretnének lenni. Régi vágyam vált valóra azzal, hogy az Erasmus+ keretében - ha nem is váltam igazi ír polgárrá,…
Kategória:
Angol nyelvű képzések
Budapesti tanítóként és gimnáziumi hitoktatóként vágtam bele az Erasmus+ pályázatba, amely a vártnál több élményt, új ismeretet hozott számomra. Mikor először elkezdtem nézegetni a kurzuslistát, hatalmas feladatnak tűnt a választás, nem is volt könnyű olyat találnom, amely nem nyelvtanárként a (cím alapján) számomra hasznos lehet. Végül, mivel angol nyelvterületre készültem,…
Kategória:
Angol nyelvű képzések
A Kecskeméti Szakképzési Centrum Széchenyi István Idegenforgalmi, Vendéglátóipari Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája tanáraként vehettem részt 2018. július 2-től 2018. július 13-ig a „Creativity, Innovation, Motivation and New Teaching Methodologies” elnevezésű kéthetes tanári továbbképzésen Firenzében, Olaszországban. A képzés helyszínét és instruktorait a Europass Teacher Academy biztosította számunkra. Kiutazásom előtt az a cél…
Kategória:
Angol nyelvű képzések
Iskolánk tanári karának egy csoportja sikeresen pályázott az Erasmus+ idei fordulóján. Ennek keretében eljuthattam Máltára, ahol az Easy School of Languages (www.easysl.com) nyelviskola által szervezett “Digital Technology in the Classroom” (Digitális technológiák az osztályban) című tanfolyamon vettem részt.Több szempontból is hasznosnak gondoltam ezt a képzést: Ha nem is naponta, de…
Kategória:
Egyéb nyelvterület
szerda, 05 december 2018 15:56
Málta – tanulás; Málta – szórakozás (egy máltai, tanulós hét margójára)
Kovácsné Farkas Zsuzsanna
Az iskolám, a Maklári I. István Általános Iskola pályázatot nyújtott be az ERASMUS+ program KA1 mobilitására, melynek keretében én az Easy School of Languages nyelviskolában vettem részt 2018. 11. 19. – 11. 23. egy egyhetes „English Language Development for Teachers plus CLIL Methodology for Primary Schools” kurzuson. A nyelviskola Valletta…
Kategória:
Angol nyelvű képzések
Az Europass Teacher Academy által szervezett Teaching strategies, conflict management and emotional literacy című képzésen vettem részt 2018. október 22. és november 2. között Barcelonában. A képzés két hete alatt görög, norvég, osztrák és román kollégákkal dolgoztam együtt két olasz származású, de Spanyolországban élő és dolgozó képző vezetésével. Már ez…
Kategória:
Angol nyelvű képzések
kedd, 27 november 2018 14:18
Minőségbiztosítás és iskolafejlesztés Southamptonban
Írta: Vermeki Boglárka
Az InterEducation School Development and Quality Evaluation, Enhancement in Primary and SecondarySchool című kurzusán 2018. október 7. és 14. között vettem részt. Kilenc országból (Csehország, Szlovákia, Olaszország, Lettország, Németország, Lengyelország, Franciaország, Spanyolország és Magyarország), összesen húsz pedagógus volt jelen a három, egy időpontban induló tanfolyamon, amelyek során sokszor összevont csoportokban…
Kategória:
Angol nyelvű képzések
kedd, 27 november 2018 13:11
Minden másképp... Collaborative learning in Plymouth
Írta: Péchné Szekeres Katalin
A Szent Gellért Katolikus Gimnázium tanári csapatában katekéta-hitoktatóként vehettem részt a projektben, melyben személyes motivációim tökéletesen találkoztak azzal a törekvéssel, hogy fontos, és szükséges az iskolai együttműködések fejlesztésével új utakat keresni az oktatási módszertanban, és a közösségi élet minden területén. Mivel részt veszek katekéták (hitoktatók) továbbképzésében is, különleges lehetőségnek éreztem,…
Kategória:
Angol nyelvű képzések
csütörtök, 22 november 2018 20:25
OUTDOOR & ENVIRONMENTAL EDUCATION FOR EUROPEAN EDUCATORS
Írta: Zödös Szabolcs
Iskolánkból a Nagyrédei Szent Imre Általános Iskolából idén három fő vett részt Erasmus+ KA1 mobilitásban. Korábban a nyelvi kompetenciák fejlesztése volt az elsődleges célunk, ez alkalommal pedig szakmai továbbképzésen vehettünk részt. Olyan kurzusokat választottunk, ahol jó gyakorlatokkal, új módszerekkel és oktatási formákkal ismerkedhetünk meg és ezeket „hazahozva” még érdeksebbé tehetjük…
Kategória:
Angol nyelvű képzések
Címkék:
2018. 10. 15. és 2018. 10. 20. között az Erasmus + program keretein belül a Hamvas Béla Gimnázium „Kelts hullámokat!”pályázatának résztvevőjeként tartózkodtam Berlinben, ahol az Europass iskola társiskolájában, a Carl Duisberg Nyelviskolában az „Intensiv Deutschkurs und CLIL für Lehrer” elnevezésű kurzusra jártam. A kurzussal kapcsolatos online nyelvi szintfelmérés, a kurzussal…
Kategória:
Német nyelvterület
kedd, 20 november 2018 07:15
Creativity in the Classroom – Egy hetes módszertani továbbképzés alsó tagozaton tanító angoltanároknak Exeterben
Írta: Susánné Zsikai Ildikó
Kisgyermekeket tanítani pályám során mindig kihívást jelentett. Ezért is fogadtam óriási lelkesedéssel, amikor kiderült, hogy iskolánk (az egri Eszterházy Károly Gyakorlóiskola) Erasmus+ pályázata nyert és visszatérhetek Exeterbe (Egyesült Királyság), hogy egy módszertani továbbképzésen részt vegyek. De nem titkolom, azért is, mert 25 év elteltével nagyon szívesen látogattam el újra abba…
Kategória:
Angol nyelvű képzések
Címkék:
2018 júliusában két élményteli hetet tölthettem Exeterben az IPC szervezésében. Kurzusom a nyelvtanításban használható drámatechnikákról szólt. A kurzust megelőzően döbbenten tapasztaltam a feliratkozott diákok listáján a sok magyar nevet: a hét fős csoportból véletlenül öten magyarok voltunk. Ennek kezdetben nem örültem, mikor azonban a tanfolyam első reggelén megismertem a többieket,…
Kategória:
Angol nyelvű képzések
Címkék:
„NO PROBLEM” - Ez lehetne mottója annak a két hétnek, melyet az Erasmus+ projekt keretében, a budapesti Szent Gellért Katolikus Általános Iskola és Gimnázium testnevelő tanáraként, 2018.07.02-13-ig Dublinban tölthettem. Iskolánk projektjéhez kapcsolódóan, mely az „Együttműködések fejlesztése”, angol nyelvtanulási és testnevelés módszertani képzésen vettem részt, az Alpha College of English szervezésében.…
Kategória:
Angol nyelvű képzések
Címkék:
Iskolám, az egri Eszterházy Károly Egyetem Gyakorlóiskolája sikeresen pályázott az ERASMUS+ támogatásával megvalósuló pedagógus továbbképzési programra. Ennek keretein belül július elejétől két hetet töltöttem Bajorország egyik városában, Regensburgban. A programban való részvételem elsődleges célja német nyelvi kompetenciáim fejlesztése volt. Mindez végül egy rengeteg élményt tartogató nagy kaland közepette valósult meg.…
Kategória:
Német nyelvterület
Címkék:
IKT képzésen jártam Máltán. A kurzus elnevezése: Technology-Enhanced Learning (A modern technikával kibővített tanulás) az ETI Executive Training Institute szervezésében St. Julians városában. Mindenkinek szívből ajánlom, aki bizonyos alapfokú informatikai ismeretekkel rendelkezik már. Itt olyan dolgokat tanultunk, amelyeket kiválóan tudok majd használni az iskolában, az osztályokkal, vagy a gyerekek önálló…
Kategória:
Angol nyelvű képzések
Címkék:
ERASMUS + Írország, Dublin Az EKE Gyakorló Iskolájának sikeres ERASMUS + pályázatának köszönhetően, 2018. július 9-20-ig Írország fővárosában, Dublinban vettem részt egy kéthetes intenzív angol nyelvtanfolyamon. A kurzust az Alpha College of English nyelviskola szervezte. A résztvevők tudásszintjét az első napon írásbeli teszt kitöltésével és szóbeli interjúval mérték. Az eredményeink…
Kategória:
Angol nyelvű képzések
2018 augusztusában vehettem részt egy nyelvtanfolyamon az ETI Málta szervezésében. A tanfolyam címe: Fluency and English Language Development for Educators. Már régen elmeszesedett az angol nyelvtudásom és munkám során nagy szükségét éreztem, hogy jártasabb legyek ebben a nyelvben, például a többnyelvű cserediák programok szervezésénél is. Olaszországot már kívül belül bejártam,…
Kategória:
Angol nyelvű képzések
Címkék:
ERASMUS+ Key Action 1 Creativity in the classroom Dunfermline, Skócia (2018.08.25-09.02) A 2018-as Erasmus+ pályázat keretein belül egy módszertani képzésen vehettem részt a nyár folyamán Skócia egy romantikus kis városában, a Fife megyében található Dunfermline-ben. A kurzus kimondottan általános iskolás, angol nyelvet tanító pedagógusok számára indult, ami eredetileg 2 hetes…
Kategória:
Angol nyelvű képzések
Címkék:
Az Erasmussal 2017. év végén találkoztam, amikor az iskolánk (a gyöngyösi II. Rákóczi Ferenc Katolikus Általános Iskola) angol nyelvi munkaközössége megkeresett, hogy tervezik a pályázaton való indulást és szívesen látnák, ha csatlakoznék. A dolog engem is felvillanyozott és (persze egyeztetve a családdal) azonnal rábólintottam. A pályázat megírása után már csak…
Kategória:
Angol nyelvű képzések
Az utóbbi években egyre jobban elmélyedtem az olasz nyelvben és kultúrában, és a sikeres B2-es írásbeli vizsgám után a felsőfokú nyelvvizsga megszerzését tűztem ki célul. Így az Erasmus+ tanártovábbképzés lehetőségeinek feltérképezése után, bár középiskolai angol nyelvtanár vagyok, olaszországi kurzusokat választottam. A Scuola Leonardo da Vinci iskola széles tematikájú továbbképzéseket és…
Kategória:
Olasz nyelvterület
Erasmus + pályázat keretén belül 2018. aug.6-10-ig Düsseldorfban vettem részt egy nemzetközi továbbképzésen, melyen másik 17 résztvevővel olyan webes alkalmazásokat ismerhettem meg, melyek a mindennapi munkánkat könnyítik meg a 21.század digitális kihívásainak korában. A tanfolyamról és az egész szervezésről elmondható, hogy nagyon jól szervezett volt. Már hetekkel az indulás előtt…
Kategória:
Német nyelvterület
vasárnap, 04 november 2018 11:06
Otranto – a nyelvek és kultúrák találkozási pontja
Polákovics Nándor
2018 szeptemberében az ERASMUS + program keretében két hetet tölthettem Otrantóban, ahol az Istituto di Lingua e Cultura Italiana Porta d’Oriente nyelviskolában olasztanári továbbképzésen vettem részt. Otranto valóban a Kelet kapuja, a különböző kultúrák találkozási pontja, ahogy ez az iskola nevében is megjelenik. Ez nemcsak a múltra, hanem a jelenre…
Kategória:
Olasz nyelvterület
Két hetet töltöttem Canterburyben, a Pilgrims Tanárképző Központ kurzusán, Erasmus+ ösztöndíjasként. Két héten keresztül, napi 6 órában foglalkoztam a csoportomban lévő, Európa legkülönbözőbb részeiből Canterburybe „zarándokoló” 17 másik angoltanárral és trénerünkkel, Hania Kryszewskával azzal, hogy miként motiválhatjuk minél hatékonyabban haladó diákjainkat, hogy ne elégedjenek meg már megszerzett tudásukkal, és képesek…
Kategória:
Angol nyelvű képzések
Az Eszterházy Károly Gyakorlóiskola sikeres erasmus+ mobilitás pályázatának köszönhetően kettő csodaszép júliusi hetet nyelvtanulással töltöttem az Alpha College of English-ben. Mobilitásom „történetét” napról napra vezettem. 0. nap Megérkezés (Dublin airport terminal2), utazás a családhoz (Baldoyle), próbaút a belvárosba (DART, Bayside – Connolly station), iskolához (Alpha College – 4 North Great…
Kategória:
Angol nyelvű képzések
szombat, 27 október 2018 15:24
Didaktikai továbbképzés Bécsben „Deutsch lernen – Wien erleben”
Takácsné Susán Bettina
2018. október 1-12. az Erasmus+ KA1 programnak köszönhetően az osztrák fővárosban, Bécsben vehettem részt egy kéthetes, német nyelvtanárok részére meghirdetett módszertani továbbképzésen. A tréning helyszíne az ActiLingua Sprachschule a belvárosban, a gyönyörű Belvedere kastély közelében található. A nyelviskola saját apartmanházzal rendelkezik, így a délelőtti foglalkozások után lehetőségem nyílt még jobban…
Kategória:
Német nyelvterület
péntek, 26 október 2018 21:25
"Teach the people - and the language will take care of itself"
Írta: Kovács Alida
A PILGRIMS iskola két hetes tanártovábbképző kurzusán vettem részt Canterburyben a Kent egyetem kampuszán. A kurzus a COACHING technikát mutatta be, s elhelyezte az NLP alkalmazását a nyelvtanítás hasznosításaként. Hogyan bátorítsunk, hogyan aknázzuk ki az egyéni forrásokat, mivel motiváljunk, s hogyan segítsük a tanulókat a saját akadályaik leküzdésében? Kiváló oktatóval…
Kategória:
Angol nyelvű képzések
Régi álom Berlin. Sosem voltam még. Én azon erasmusosok közé tartozom, akiknek a kurzus témáján túl fontos a helyszín. Mondják, Európa fővárosa, ahogy Londonról is persze – természetesen nem politikai értelemben, bár nyilván meghatározó, mit mond „Berlin”. Hanem kulturálisan. Itt minden van, mindenre van pénz és lehetőség, szabadon áramlanak a…
Kategória:
Angol nyelvű képzések
Tanártovábbképzés külföldön - pályázattal