Iskolánk az Európai Unió Erasmus+ programjának keretében, a 2024-1-HU01-KA122-SCH-000228397 projekt révén 2025 május 4-10. között egy diákcsoportot utaztatott Milánóba.
Ez a rövidtávú, csoportos mobilitás a nyolcadik osztályosoknak adott lehetőséget tapasztalatszerzésre, nyelvgyakorlásra és ismerkedésre. A részvevőket a nyelvtanárok és az osztályfőnökök együtt választották ki, mivel a nyelvtudás és a közösségi munka egyaránt fontos feltétel volt. Nagyobb részük a nyolcadikos angol tagozatos csoportból került ki. A diákcsoportot Gubacsi Boglárka, Horváth Lola, Karácsony Kinga, Lőrincz Lenke, Németh Barbara, Szakács Emma, Szabó Nóra, Szabó Vivien, Urbán Emma és Varga Tamás alkotta és Szabó-Béres Lilla angolszakos tanárnővel kísértük. Áprilisban volt egy rövid háromnapos, az iskolai látogatás programjának összeállítását és a kulturális programlehetőségek áttekintését szolgáló előzetes látogatás is.

A projekt fő célkitűzése, hogy diákjaink lássák más diákok életét, iskolájuk működését, megtapasztalják hogyan kezelik a sajátos helyzetű diákokat és a más országokból érkezőket, megismerjék a környezetvédelem helyi módját és a digitális oktatás új lehetőségeit.
Az iskola kiválasztásában fontos szempont volt, hogy egy, a miénkhez hasonló nagyváros legyen a helyszín és olyan országban, régióban, ahol a diákok sokfélesége lehetőséget ad új megközelítések, módszerek megismerésére. Milánó, és ott az Istituto Comprehensivo di Scuole Primarie e Secondarie di Primo Grando “Simona Giorgi” iskola minderre remek alkalmat nyújtott.
Az utazás május 4-én, vasárnap kora hajnalban a Liszt Ferenc repülőtéren indult, és így már fél nyolckor megérkeztünk a Bergamói repülőtérre, ahol elegáns limuzinok vártak és vittek minket a szálláshelyre.

A csomagoktól megszabadulva vonatra ültünk Verona felé, hogy kihasználjuk a napot.

A meseszép középkori város arénája, terei mellett meglátogattuk Shakespeare Rómeó és Júlia című drámájának helyszíneit is.

Voltunk a sosem létezett Júlia sírhelyénél és levelet hagytunk a postaládájában. Még várjuk a választ arra a kérdésünkre, hogy létezhet-e ma is olyan szerelem, mint az övék volt.
Júlia házával már kevesebb szerencsénk volt, mert látva a nagy sort, inkább kerestünk egy gyönyörű kis teret egy terasszal, ahol a lányok elmondták Júlia monológját, miközben Tomi (Rómeó) „feltűnésmentesen kihallgathatta” azt.

Visszaérkezve elköltöttük első vacsoránkat Antonio Pepe Verde nevű éttermében, ahol később is sok finom helyi ételt kóstolhattunk és utána minden este megkaptuk szendvicseinket, azaz a másnapi ebédet.
A következő napokat az iskolában kezdtük. Voltunk olasz órán, ahol a gyerekek ország-várost játszottak három nyelven, magyar, olasz és angol szavakkal és persze szükség esetén angol szómagyarázattal, voltunk ének órán és kéttannyelvű biológia, valamint történelem órákon, végül belekóstolhattunk a haladó csoport angol órájába is.

Történelem órán a Canva felületén írtak levelet az aktuális tananyag, a francia forradalom eseményeiről egy szolga, katona, paraszt, pap, vagy király szemével tekintve vissza az eseményekre, biológia órán a keringési rendszer egy választott területét kutatták az internet segítségével.
A legtöbb időt Giovanni Pavesi tanár úrral töltötték. Ő és diákcsoportja egy podcastet készített. Ez már az első nap interjúkkal indult, melyek kérdéseiből összeállt egy felvételre alkalmas anyag iskolánkról, diákjainkról. A felvételt végül közösen vágták meg, így a mieink megismerhették az itt használt programot. Azóta megkaptuk a végleges anyagot.

Mindenhol a csoportmunka volt a legjellemzőbb az óravezetésre. Tantárgyanként változott a csoportok összetétele, voltak vegyes és nívócsoportok, sőt idegen nyelv esetén több évfolyamot is felölelnek ezek a nívócsoportok. A gyerekek órai munkáján látható volt, hogy remekül működnek a vegyes képességű csoportok is. Diákjainknak nagy segítség volt, hogy szinte mindegyikben voltak angolul jól beszélő diákok.
Az órák után a gyerekek beszélgettek az iskolai életről, a mindennpjaikról, terveikről. A sokféleség érezhetően minden pillanatban része az iskolai életnek. A diákság összetétele nagyon vegyes képet mutat, de ugyanakkor ez nyilvánvalóan természetes számukra. Folyamatosan érkeznek új gyerekek különböző szintű tudással, nyelvismerettel és kulturális háttérrel. Az olasz nyelv elsajátítása az elsődleges feladat számukra és az iskola is erre koncentrál első sorban, de az órák másik felét a gyerekek a közösségben töltik, hiszen a közös tevékenység kínálja a leggyorsabb tanulást.
Fontos része az egyenlő esélyek megteremtésének, hogy jelentős számú, 12 fejlesztő pedagógus segíti munkájukat, akik a speciális problémákkal küzdőket is fejlesztik és a bevándorlás miatt még lemaradókat is támogatják. Emellett a hihetetlenül magas tankönyvárak nyilvánvalóan komoly anyagi terhet jelentenek sok családnak, így ezek megkerülésére, a diákok tabletet kapnak, rajta a digitálisan feltöltött tananyaggal, ami mellett mappáikban minden órán külön-külön fakkban gyűjtött lapokon dolgoznak.

A digitális programok használata mindennapos, a gyerekek felhasználó szinten képesek kezelni sok programot, melyekhez az elérhetőséget az iskola biztosítja számukra.
A környezetvédelem kevesebb szerepet kapott a beszélgetésekben.

A délutánokat a kulturális programok töltötték ki. Közlekedésre legtöbbször a város 4 metróvonalát használtuk, de kipróbáltuk a közel 100 éves, egykocsis, fapados, Peter Witt villamosokat is. Természetesen voltunk a Milánói Dómban és a tetején is, majd végigsétáltunk a II. Viktor Emánuel Galérián és megnéztük a Milánói Scala kívülről nem túl látványos épületét.

Vezetőnkkel bejártuk a város legújabb, elképesztő formavilágú hivatali negyedét a régi és új városrész határán.Megcsodáltuk a mellette található Bosco Verticale két toronyépületét, melyet függőleges erdőnek fordíthatunk és melyre 730 fa (480 nagyméretű és 250 kisebb), 5000 tő cserje, valamint 11 ezer tő évelő és talajtakaró növény lett telepítve.

Kirándulást tettünk a Comói-tóhoz, ahol a szitáló esőben szerencsésen megúsztuk a siklónál rendszerint kígyózó sort, és mire felértünk a hegyre és felkapaszkodtunk a kilátóhoz, már az esőt felváltó jó időben élvezhettük a gyönyörű gleccsertó látványát.

A város reneszánsz gyöngyszeme, a Sforza-kastély bejárása után Navigli hangulatos csatornaparti utcácskáin fagyiztunk.A Leonardo da Vinci Múzeum volt az utolsó délutáni programunk Milánóban. Ez az interaktív tudományos múzeum annyi tudásanyagot és látnivalót kínál, hogy a délután csak egy töredékére volt elég, szóval megállapodtunk, hogy ide vissza kell még jönni.

Végül az utolsó nap, szombat lett az út legkalandosabb napja. Eltévesztve a páviai vonatmegállót, egy csodás helyre bukkantunk. Certosa di Paviaban, a mező közepén egy hatalmas karthauzi monostort találtunk, benne Olaszország harmadik legnagyobb templomával. Óriási szerencsével még éppen megnézhettük a XIV. századi reneszánsz csodát a déli ima előtt, és a vonathoz is visszaértünk időben, mert utána indultunk limuzinjainkkal a reptérre és haza.

Lilla néni és jómagam hihetetlen büszkeséggel és szeretettel gondolunk diákjainkra és az együtt töltött időre, hiszen mindent nyitottan, érdeklődve fogadtak, igyekeztek bekapcsolódni az órák menetébe és kapcsolatot teremteni vendéglátóikkal. Persze nem volt ez meglepetés, mi pedig jó érzéssel, dicsérő szavakkal adtuk vissza őket szüleiknek. Sok érdekes, izgalmas, néha megdöbbentő dolgot láttak, tapasztaltak és reméljük ezek később is alakítják majd gondolkozásukat, világlátásukat. Bízunk benne, hogy ez az élmény segíti majd őket, hogy bátor döntéseket hozzanak és segít megtalálni a helyüket a való életben és a társadalomban.

Paragi Ferencné, projektkoordinátor