Elemek megjelenítése címkék szerint: empátia
Szociális készségek fejlesztése Rovinj
A „Szociális készségek fejlesztése” című kurzus számomra rendkívül hasznos és tartalmas szakmai élményt jelentett. A hét során a kommunikáció, konfliktuskezelés, önismeret, empátia, érzelmek, társas kapcsolatok és tanulási technikák témaköreit ismerhettem meg, számos gyakorlati módszerrel kiegészítve. Különösen értékesnek tartottam, hogy az elsajátított technikákat minden nap lehetőségünk volt a gyakorlatban is kipróbálni, így azokat a pedagógiai munkám során a gyerekekkel is magabiztosan alkalmazhatom. A kurzus sok új ismerettel, hasznos módszerekkel és inspiráló tapasztalatokkal gazdagított, ezért összességében minden várakozásomat felülmúlta. Emberileg és pedagógusként is sokat fejlődtem, és nagyon elégedetten tekintek vissza erre a tartalmas hétre.
„Zsiráf vagy sakál?"
- július 19–25. között lehetőségem nyílt részt venni Rovinjban a „Zsiráf vagy sakál? – Az erőszakmentes kommunikáció alapjai a nevelésben” című nemzetközi képzésen, amelyet Szilágyi Anikó (Pancsa) vezetett. Már az érkezés napján érezhető volt a nyitott, elfogadó légkör, amely végigkísérte az egész hetet. A regisztrációt követően megismerkedtünk a helyszínnel, majd a tréner bemutatta a képzés céljait és felépítését. A résztvevők egyenként bemutatkoztak, megosztották, mely intézményből érkeztek, és milyen elvárásokkal vágtak neki a hétnek. Az esti közös vacsora jó alkalmat adott arra, hogy kötetlenebb formában is megismerjük egymást.
A 12 fős nemzetközi csoportban magyar és szlovák pedagógusok dolgoztak együtt. A közös programok során nemcsak új ismereteket szereztünk, hanem megoszthattuk egymással saját tapasztalatainkat, módszereinket és jó gyakorlatainkat is. A nemzetközi környezet elősegítette a kulturális és szakmai sokszínűség megtapasztalását, hozzájárult az interkulturális érzékenység erősödéséhez, valamint új szakmai kapcsolatok kialakításához, amelyek a jövőbeni együttműködések alapját is jelenthetik.
A második napon játékos ismerkedő feladatokkal kezdtük a munkát, majd közösen kialakítottuk a csoportszabályokat. Ezt követően megismerkedtünk az Erőszakmentes Kommunikáció alapjaival, valamint annak szemléletével. Számomra különösen érdekes volt felismerni, hogy a mindennapi kommunikációnkban milyen gyakran jelennek meg ítélkezések, minősítések vagy feltételezések, és hogy ezek helyett mennyivel eredményesebb a megfigyelésekre, érzésekre és szükségletekre épülő kommunikáció. A nap során számos játékot is kipróbáltunk, amelyek jól alkalmazhatók gyermekközösségekben.
A harmadik nap a megfigyelés gyakorlásáról szólt. Megismerkedtünk a megfigyeléskártyákkal, és különböző feladatokon keresztül gyakoroltuk, hogyan lehet a tényeket elkülöníteni a véleményektől. Beszéltünk arról is, hogyan lehet az Erőszakmentes Kommunikáció módszerét az óvodában és az iskolában életkori sajátosságokhoz igazítva alkalmazni. Nagyon hasznosnak találtam, hogy minden feladatot saját pedagógiai tapasztalatainkkal is összekapcsolhattunk.
A negyedik napon az érzések kerültek a középpontba. Az érzéskártyák segítségével megtanultuk pontosabban felismerni és megnevezni saját érzéseinket, valamint azt is, hogyan segíthetjük ebben a gyermekeket. Több olyan játékot is kipróbáltunk, amelyek fejlesztik az érzelmi intelligenciát, az empátiát és az önkifejezést. A tréner folyamatosan bátorított bennünket arra, hogy saját élményeinken keresztül tapasztaljuk meg a módszer működését.
Az ötödik napon az erőforráskártyákkal dolgoztunk. Megismertük, hogyan lehet a gyermekek figyelmét saját erősségeikre, képességeikre és belső erőforrásaikra irányítani. Ezen a napon különösen sok gyakorlati feladatot végeztünk a kérések megfogalmazásával kapcsolatban. Megtanultuk, hogyan lehet világos, őszinte és együttműködésre ösztönző kéréseket megfogalmazni úgy, hogy azok ne követelésként hangozzanak el.
A hatodik napon a hét során tanultakat foglaltuk össze. Szerepjátékok és különböző élethelyzetek segítségével gyakoroltuk az Erőszakmentes Kommunikáció négy lépésének alkalmazását. Jó volt megtapasztalni, hogy a módszer nemcsak konfliktushelyzetekben használható, hanem a mindennapi pedagógiai munkában is hozzájárul a bizalom, az együttműködés és az elfogadó légkör kialakításához.
A zárónapon minden résztvevő bemutatta, hogyan szeretné saját intézményében hasznosítani a képzésen tanultakat. Ezt követően közösen értékeltük a hetet, majd átvettük tanúsítványainkat. A képzést egy közös kulturális program, egy hajókirándulás zárta, amely tovább erősítette a résztvevők közötti kapcsolatokat.
A képzés számomra nemcsak új szakmai ismereteket adott, hanem szemléletformáló élményt is jelentett. Olyan új módszereket ismertem meg, amelyek jól támogatják a 21. századi kompetenciák fejlesztését, különösen az együttműködést, az önismeretet, a kommunikációt és az érzelmi intelligencia fejlődését. Megerősödött bennem a befogadás, az egyenlőség és a megkülönböztetésmentesség fontossága, valamint számos olyan gyakorlati ötletet kaptam, amelyeket szeretnék beépíteni a mindennapi óvodai munkámba. Bízom benne, hogy a megszerzett tudást kollégáimmal is megosztva intézményünk nevelőmunkáját is gazdagíthatom, és a gyermekek számára még támogatóbb, elfogadóbb közösséget alakíthatunk ki.
Nagy Angéla
„Zsiráf vagy sakál?” az erőszakmentes kommunikáció alapjai a nevelésben
A „Zsiráf vagy sakál?” – Az erőszakmentes kommunikáció alapjai a nevelésben című képzésen 2026. július 19–25. között Rovinjban vettem részt. Már az első naptól kezdve egy nyitott, támogató és inspiráló közösség részévé válhattam, ahol egész héten bizalomteljes légkörben dolgoztunk együtt, miközben folyamatosan új szakmai ismeretekkel és élményekkel gazdagodtam. A képzés élményét tovább gazdagította Rovinj különleges hangulata: a város csodálatos látványa, történelmi óvárosa és a tengerpart nyugalma a délutáni órákban kellemes kikapcsolódást és feltöltődést nyújtott, hozzájárulva ahhoz, hogy a hét valóban felejthetetlen élmény maradjon.
Sokat jelentett számomra, hogy különböző országokból érkező pedagógusokkal dolgozhattam együtt. A közös feladatok, csoportmunkák és szakmai beszélgetések során megismerhettük egymás nevelési-oktatási gyakorlatát, intézményeink működését, valamint megoszthattuk saját módszereinket és tapasztalatainkat. A jó gyakorlatok cseréje számos új ötletet adott az erőszakmentes kommunikáció óvodai alkalmazásához. Inspiráló volt megtapasztalni, hogy a különböző kulturális és szakmai háttér ellenére közös célunk a gyermekek érzelmi biztonságának megteremtése, az empatikus kommunikáció és az elfogadó, támogató közösség kialakítása. Az erőszakmentes kommunikáció szemlélete új nézőpontokat adott, amelyeket szeretnék beépíteni saját pedagógiai munkámba, és kollégáimmal is megosztani.
Külön öröm volt számomra, hogy Szilágyi Anikó (Pancsa) személyében egy rendkívül hiteles, inspiráló és magával ragadó trénert ismerhettem meg. Szakmai felkészültsége, közvetlensége és pozitív szemlélete nagy hatással volt rám; számos gyakorlati ötletet, új megközelítést és motivációt kaptam tőle, amelyeket a jövőben munkám során is szeretnék alkalmazni.
Összességében a képzés rendkívül gyakorlatias, inspiráló és szakmailag értékes tapasztalatokat nyújtott. A megszerzett tudás mellett nemzetközi szakmai kapcsolatokkal, új szemlélettel és felejthetetlen élményekkel is gazdagodtam. Bízom benne, hogy a tanult módszerek és tapasztalatok intézményünk mindennapi nevelőmunkáját is gazdagítani fogják, hiszen ezeket kollégáimmal is szeretném megosztani.
Hálás vagyok ezért a lehetőségért, és örömmel viszem tovább a képzés során megszerzett tudást mindennapi munkámba és emberi kapcsolataimba. Köszönöm intézményemnek, hogy lehetővé tette számomra ezt a szakmai fejlődést és a nemzetközi tapasztalatszerzést.
Csapatépítés Rovinjban
2024. július harmadik hetében (július 14-20.) az Erasmus+ támogatásával egyéni továbbképzésen vettem részt a Csapatépítés: együttműködést, empátiát, toleranciát fejlesztő technikák nevű kurzuson. A képzés helyszíne a horvátországi festői szépségű tengerparti város, Rovinj volt, melynek látványa és hangulata hamar feledtette a hosszú buszos utazás fáradalmait.
A regisztrációs és adminisztrációs teendők után már vasárnap délután megismerkedtünk csapattársainkkal és trénerünkkel. Uhrin Csaba személyisége mindazt tükrözte, ami a megismert módszerek lényege is volt: nyitottsága, elfogadása bensőséges hangulatot teremtett számunkra, és a játékokban felszabadultan és őszintén vettünk részt. A következő napok során önismereti, kapcsolatteremtő, együttműködést fejlesztő, bizalomépítő játékokat ismertünk meg problémamegoldó stratégiákat sajátítottunk el. Mindig volt alkalmunk reflektálni a megélt tapasztalatokra, illetve megbeszéltük, hogyan tudjuk beépíteni a kipróbált technikákat a mindennapi munkánkba. Ugyanakkor nem csupán a játékok menetét sajátítottuk el, de azok pozitív hatását is megélhettük: napról napra váltunk egyre jobb csapattá.
A délelőtti tantermi foglalkozások után a nap hátralévő részében a nagy múltú várossal ismerkedtünk, illetve a közeli településeket is meglátogattuk. A Hungary Expert a kurzusok mellett szabadidős programokat is kínált számunkra, amelyeken a helyi, angolul beszélő idegenvezetőtől nagyon sok érdekes információt tudtunk meg. Elutaztunk Európa legnagyobb romvárosába, megnéztünk egy cseppkőbarlangot, barangoltunk az Isztria közepén fekvő Motovun zegzugos utcáin.
Mindezek mellett több alkalmunk nyílt a más kurzusokon résztvevőkkel való ismerkedésre is: az első estén közös vacsorán, az utolsó napon pedig egy ebéddel egybekötött hajós kiránduláson cseréltük ki tapasztalatainkat, beszéltük meg közös dolgainkat magyar és a más országokból érkező kollégákkal. Remek lehetőséget nyújtott a szabadulószobás játék is, ahol véletlenszerűen alakultak meg a csapatok, és angolul kellett együttműködnünk társainkkal.
A tanfolyamra három, az iskolámban tanító kollégával érkeztem, akik más-más kurzuson vettek részt. A közös szállásunkon minden nap megosztottuk egymással a tanultakat és tapasztalatokat. Ez, valamint az együtt átélt közös élmények meghatározóak lesznek a további munkánkban is.
A rovinji egy hét alatt kapcsolatokat szereztem, nagyon sokat tanultam, valamint számtalan élményben volt részem. Mindez erőt és motivációt jelent a következő időszakra.
A tantermi diszkrimináció csökkentése
Beszámoló a 2024-ben megvalósult Erasmus+ tanármobilitási ösztöndíjról
Időpont: 2024. július 15-19.
Helyszín: Athén, Görögország
Küldő intézmény neve: Xántus János Két Tanítási Nyelvű Gimnázium
Küldő intézmény címe: 1055 Budapest, Markó u. 18-20.
Fogadó intézmény neve: Europass Teacher Academy – Athens
Fogadó intézmény címe: Leof. El. Venizelou 78, Kallithea 176 76
Iskolánk Erasmus+ tanármobilitásért felelős koordinátora, Horváth Zsolt értesített a 2023/24-es tanév elején, hogy ismét lehetőség nyílik külföldi tanártovábbképzési programon részt venni. A korábbi jó tapasztalatok tükrében újra jelentkezem, így negyedik alkalommal is részt vehettem ezen a szakmai szempontból rendkívül hasznos nemzetközi programon.
A Ryanair menetrendszerinti járatával indultam el a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérről július 14-én délelőtt, mivel a képzésem másnap reggel kezdődött. A szállásomra reptéri busszal érkeztem, minden gond nélkül. Sikerült egy kis lakást foglalnom, mindössze 5 perc sétára a képzés helyszínétől.
Az időjárás igen kellemes volt, így a délelőtti, kora délutáni képzések után lehetőség nyílt a város felfedezésére is, ami Athén több, mint 2000 éves múltja miatt történelemtanárként egy felbecsülhetetlen élmény volt, a kulturális örömök mellett pedig életemben először a tengerben is tudtam úszni.
A képzésen rajtam kívül 8 kolléga vett részt: 1 magyar, 1 német, 2 osztrák, 2 lengyel és 2 spanyol nemzetiségű. Három kolléga kivételével mindegyik angol tanár volt. A német nyelvterületről érkező pedagógusok igen speciális iskolából érkeztek, ahol nagy kihívást jelent számukra az integráció, a többi tanárnő hagyományos gimnáziumi rendszerből érkezett.
A továbbképzés témája a „sokféleség támogatása” köré rendeződött. Főként párbeszédekre, kooperatív csapatmunkákra épültek az elvégzendő feladatok. A képző, mint facilitátor volt jelen, mégis igyekezett a nézetek megváltozgatására, valamint arra, hogy az adott problémáktól ne tartsuk magunk távol. A fő hangsúly a kommunikáción, az elfogadáson és a multikulturális nyitottságon alapult. Olyan speciális gyakorlatokat végeztünk, amihez nem volt szükség nyelvismeretre, mégis lehetőséget adott, hogy megismerjük egymást.
Az interkulturális kompetenciák fejlesztése és kihívások kezelése személyes történetek megosztásán keresztül valósulhatott meg, melyben a hallgatás, megértés, ítéletmentesség, tolerancia, empátia, egymás iránti tisztelet és bizalom került elmélyítésre.
Feladat 1: Mutasson be egy tárgyat 3 perc alatt, amihez valamilyen személyes történet kapcsolódik! A bemutatót a társak csak hallgathatják, de nem kommentálhatják. Figyeljék meg a beszélő reakcióit a mesélés közben, majd adjanak visszajelzést róla, hogyan hatott rájuk a történet!
Feladat 2: Meséljen el egy kellemetlen történetet, amit az eltérő kulturális háttér miatt tapasztalt 3 perc alatt! A bemutatót a társak csak hallgathatják, de nem kommentálhatják. Figyeljék meg a beszélő reakcióit a mesélés közben, majd adjanak visszajelzést róla, hogyan hatott rájuk a történet!
A bürokrácia modellezésére és a politikai törvényhozás nehézségeire egy különleges BARNGA nevű játék hívta fel a figyelmünket. Így láthattuk milyen nehéz az eltérések kommunikálása és más szabályok elfogadtatása, illetve elfogadása.
Feladat 3: Olvassa el a kártyajátékhoz tartozó játékszabályt, de ne szólaljon meg, csak kezdjen el játszani a szabályok szerint! Ha elsajátította a szabályokat, egy fő kivételével váltson minden játékos asztalt! (A szabályok azonban egy ponton eltérnek. Így a játékosok vagy elfogadják az új szabályokat, vagy a saját igazukról próbálják meggyőzni a másik játékosokat. Mindezt hang nélkül.)
Ugyanezt a problémát segítette megértetni egy animációs kisfilm bejátszása is: https://www.youtube.com/watch?v=8Ox5LhIJSBE.
Feladat 4: Próbálja meg ezt a nyitottvégű történetet mondatpanelek segítségével szabadon befejezni.
Sigmund Freund nyomán egy kulturális jéghegyet is modelleztünk közösen, ami rávilágított a látható és nyilvánvaló kulturális jegyekre, és olyanokra, melyek a sztereotípiákon túlmutatnak. A probléma kifejtéséhez a „think-pair-share” koncepciót alkalmaztuk. A feladaton keresztül a kollégák megosztották az aktuális katalán, ukrán, kínai, vietnámi, roma stb. nemzetiségek elfogadásának nehézségeit, valamint kifejezték aggodalmukat a kirekesztéssel kapcsolatban.
Ilyen problémás helyzetekben nem csak a sokféleségre alkalmazott stratégiák és gyakorlatok tudnak segíteni, hanem támogató szervezetek, mint helyi közösségek, szülők, könyvtárak munkatársai is bevonhatók a társadalmi fejlődés ösztönzésére.
A különböző vélemények kifejtésének teret adó játékok, szerepjátékok és viták is segítenek egymást elfogadni. Ennek célja, hogy egy olyan biztonságos helyet teremtsenek, amely elősegíti a demokratikus gondolkodást és segíti leépíteni az előítéleteket.
Feladat 5: Be kellene-e tiltani a hijab, chador, niqab viselését? Egyik csoport gyűjtsön érveket ellene, másik csoport mellette! Ezután hozzanak a csoportok egy közös döntést!
Feladat 6: A következő állítások a sokféleségre vonatkoznak. Álljon jobbra, ha az állítással egyetért, álljon balra, ha nem ért egyet, álljon középre, ha nem tud dönteni! Ezután a választását röviden indokolja meg!
Zárásként a pedagógusok számára az interkulturális oktatás elsajátításában az ún. RFCDC képesség alapú modell önreflexión keresztül segít. A modell célja csupán a meglévő ismeretek felülvizsgálata és a jelenlegi gondolkodásmód befolyásolása.
Összeségében elmondható, hogy mind a gyakorlatban, mind a képzés során a legnagyobb kihívást a jogok védelme és a diszkrimináció elleni küzdelem jelenti. A megoldást a demokratikus és emberi jogok tiszteletben tartása, a befogadó nyelvezet használata, a tanulók meghallgatása, párbeszédek kezdeményezése, projektalapú feladatok és szülőkkel, szervezettekkel való együttműködés jelentheti.
A kurzus teljes anyaga: https://padlet.com/stelsouv/supporting-diversity-with-intercultural-education-in-the-cla-rc9ndfrcwat0u71r
Csapatépítés: együttműködést, empátiát, toleranciát fejlesztő technikák
ÚTINAPLÓ – avagy Bölcs-Fedák Katalin beszámolója
Rovinj, 2023. 07.15. – 23.
Erasmus+ pályázaton nyert iskolánk egyhetes, magyar nyelvű továbbképzéseket. Ennek keretében utazhattam én is a horvátországi Rovinjba; „Csapatépítés: együttműködést, empátiát, toleranciát fejlesztő technikák” elnevezésű kurzusra.
Az út időben igen hosszú volt; közel 12 órán át tartott a sok horvát autópálya-kapu miatti torlódások következtében. De azért 15-én délután 4-re csak odaértünk! Rovinj egy igazán szép kisváros; rendezett házak, utcák, szépen rendben tartott kertek és közterületek sokaságával találkozhatunk. Megérkezve a szállásra a kipakolás után elindultunk felfedezni a környéket: mit hol találhatunk, és persze hol van a képzésünk helyszíne.
2023.07.16. vasárnap:
A regisztrációt követően egy órás ismerkedés kezdődött mind az oktatóval, mind a résztvevőkkel, és persze a teremmel, amiben a képzés egy héten át tart majd. A sok ismeretlen kíváncsian nézegette egymást, nyitottan állt mindenki az elkövetkezendő héthez. Este – folytatva az ismerkedést – egy közös vacsorán vettünk részt.
2023.07.17. hétfő:
Hamar kiderült, hogy a légkondi nem működik megfelelően a termünkben, ugyanis olyan meleg volt bent, mint a légkondicionálóval nem rendelkező folyosón. Így egész nap szakadt rólunk a víz, legyezgettük magunkat. De azért lelkesen vetettük bele magunkat az ismerkedős játékokba; találtunk magunknak keresztnevünkkel alliteráló vezetéknevet, és így hamar megtanultuk a csoport tagjainak nevét. Kis csoportokban együttműködést segítő játékokat játszottunk, ezzel is megismerve az éppen aktuális csapattársakat, illetve azok személyiségét.
2023.07.18. kedd:
A kinti hőség miatt a terem kezd elviselhetetlen hőmérsékletű lenni. Komoly erőfeszítést igényel a foglakozásokon való odafigyelés, koncentráció. Pedig nagyon jó játékokat tanultunk! Mindenki nagy kedvence volt a gombolyag-játék, amit nagyon sok féleképpen lehet játszani, ezzel igen jól beépíthető bármely tantárgy foglakozásai közé. A nap második felében izgalmas, „rémes” játékokat követően feszültséglevezető, agressziókezelő játékkal, a kínai harccal lett igazán teljes a keddi nap. E napon is sokat tanultunk egymástól és egymásról is.
2023.07.19 szerda:
Végre kaptunk egy másik termet, amiben működik a légkondicionáló, ezért teljes mértékben koncentrálhattunk a feladatokra, játékokra. Ez meg is látszott a csapaton!
Ezen a napon a papírlapé, illetve a rajzolásé volt a főszerep; együttműködés és társismeret, valamint persze csapatépítés volt szerdán a középpontban. Minden játékot nagyon élveztünk, szívesen gondolok vissza én például a robotos játékokra, vagy a hógolyó-csatára éppúgy, mint a képregény rajzolóra.
2023.07.20. csütörtök:
Ezen a napon rengeteg mozgásos feladattal találkoztunk, sokat nevettünk, és inspirálódtunk. Közben a csoport immár csapattá kovácsolódott, egyre jobban megismertük egymást, és egyre jobban ment az együttműködés is. A kártyás játékokkal mély érzések, gondolatok láttak napvilágot, a papírtorony építésnél az egyéni ötletek és az együttműködés kettősségével találkozhattunk, míg a mozgásos feladatok a csapatépítésen túl a jókedvünket is növelték. Sok tapasztalattal gazdagodtunk.
2023.07.21. péntek:
Eljött az utolsó „tanítási nap”. A csapat, mint egy összeszokott osztály volt már jelen, aki sajnálja, hogy véget ér a kaland… Erre jó példa az üzenet-áradat, amelyet a nap végén egymásnak írtunk mindössze száz szó felhasználásával.
Ezen a napon sokat improvizáltunk. Érdekes volt látni, hogy a véletlenszerűen összekerült párok mennyire egy hullámhosszon vannak már; szinte egymás gondolatait folytatták! Persze pénteken is volt izgalmas mozgásos játék két labdával, mely az együttműködést hivatott szolgálni.
Összességében egy nagyon jó képzésen vettem/vehettünk részt. Sok mindent tudok majd a tanítási mindennapokban használni, így igen hasznosnak bizonyult ezen a téren a képzés, de szemléletformáló játékai, helyzetei révén a hozzáállásom, gondolataim is átalakultak, aminek szintén nagy hasznát veszem majd a jövőben. Jó volt a csapattagokkal a sok beszélgetés, tapasztalatcsere, jó baráti viszonyok is kialakultak. Jó volt megismerni a nemzetközi viszonyokat is, és megosztani egymással a tudásunkat.
2023.07.22 szombat:
A képzés zárásaként egy közös hajókirándulással búcsúztunk a csapattól, az oktatónktól, illetve a szervezőktől. Vrsarba látogattunk el, megnézhettük a csodás kis városkát, aztán a közeli fjordba hajóztunk, ahol a tengerben fürödtünk, és még delfint is láthattunk. Végül még a vihar előtt visszaértünk Rovinjba, ahol a búcsúé volt a főszerep.
2023.07.23. vasárnap:
A képzésnek vége, már csak a hazautazás van hátra! Ismét nagyon hosszúra sikerült; kb 10 órát töltöttünk az autóban ülve. De szerencsésen megérkeztünk igen fáradtan, azonban élményekkel teli!

Csapatépítés

Tanártovábbképzés külföldön - pályázattal