Amikor először megérkeztem Rovinjba az Erasmus+ képzésre, azonnal megcsapott a mediterrán város nyugodt, mégis pezsgő légköre. Már a nyitónapon éreztem, ez a hét nem pusztán egy tanfolyam lesz, hanem olyan szakmai és emberi találkozások sorozata, amelyek hosszú távon formálják a pedagógusi munkámat.

Az ünnepélyes megnyitón a szervező lelkesen üdvözölte a résztvevőket – magyarországi, erdélyi magyar, és francia pedagógusokat –, és már ekkor világossá vált, hogy a következő napokban a sokszínűségből fogjuk meríteni az inspirációt. A székek körberendezése és a formális bemutatkozás helyett bevezetett mozdulat- és névjáték nemcsak nevetést hozott, hanem azonnal lebontotta a távolságot köztünk. Már az első óra után úgy éreztem, itt bátran megoszthatom a tapasztalataimat, és nyitott szívvel fogadhatom a többiekét.

A hét során minden napot élményalapú gyakorlatok indítottak. Ezek a közös bemelegítések, fókuszjátékok és rövid relaxációk nem csupán a napra hangoltak rá, hanem módszertani ötlettárként is szolgáltak. Megtapasztaltam, mennyire hatékony lehet egy 5 perces figyelemfókuszáló feladat a diákok motiválásában, vagy egy kreatív szoborjáték az együttműködés fejlesztésében.

Különösen maradandó élményt adott a „54321” módszer, amely segít néhány perc alatt lecsendesíteni a gondolatokat, melyre tanári pályánk során igencsak szükségünk van.

A szituációs gyakorlatok során különféle tanári szerepeket és iskolai helyzeteket modelleztünk, majd szerepcserékkel elemeztük a kommunikáció és a testbeszéd hatását. Ez nemcsak a konfliktuskezelési technikáimat finomította, hanem rámutatott, milyen fontos tudatosítani a pedagógus szerepét az iskolai közösségben. Új szemlélettel, friss ötletekkel tértem haza, hogyan lehet az alá- és fölérendeltségi helyzeteket rugalmasan kezelni, a közös célokat szem előtt tartva.

Az egész hetet átszőtte a csapatmunka élménye. A feladatok sosem maradtak a tanterem falain belül – a beszélgetések átnyúltak a közös étkezésekre, esti városnézésre, sőt a hét zárásaként a hajókirándulásra is. A tenger közepén, a szigetek ölelésében úszva beszélgettünk arról, hogyan építhetjük be ezeket a módszereket a saját iskolai környezetünkbe. A közös élmények barátságokat szőttek, amelyek túlmutatnak a projekt határain.

A rovinji hét számomra nemcsak módszertani bővülést jelentett, hanem szemléletformálást is. Megtapasztaltam, hogy a szakmai fejlődés legmélyebb formája az, amikor tanulunk egymástól, közösen nevetünk, és együtt találjuk meg a választ a mindennapi pedagógusi kihívásokra.

Hazatérve nemcsak új technikákat viszek be a tanóráimra, hanem egy újfajta hozzáállást is, hogy minden helyzet lehetőség a kapcsolódásra, minden tanulási pillanat élmény, és minden közösség erőforrás.