Elemek megjelenítése címkék szerint: csapatépítés

Szubjektív beszámoló a Csapatépítés: együttműködést, empátiát, toleranciát fejlesztő technikák elnevezésű kurzusról Rovinjban, 2023. augusztus 6. és 12. között

Ha Rovinj városát kell egyetlen szóban jellemeznem, az ízlés szó jut szembe, vagy még inkább a jóízlés. A kurzus szervezői nagyon jó érzékkel választották helyszínnek Isztria egyik legfontosabb települését. A csodálatos fekvésű, öblökkel, félszigetekkel és szigetekkel, hatalmas parkokkal (és a lényeg), nagy tengerparti sávval rendelkező város a hagyományos turisztikai beágyazottságon túl tud valamit, ami még az Adria nagyszerű „ékszerdobozai” között is egyedi: kultúrateremtő, hiszen lakosai maguk is a legtágabb értelemben kultúrafüggők, ami látszik a régi és az új épületek összeillésén, az emberléptékűségen, és az ökológiai szempontok maximális tiszteletben tartásán. A rovinjiak egyszerűen szeretik városukat, megbecsülik értékeit, és vigyáznak rá. Nincs olyan porta, ahol ne lenne szelektív hulladékgyűjtés, nincs szemét, az autósok tiszteletben tartják a gyalogosokat azzal, hogy kivétel nélkül megállnak a gyalogátkelőhelyen, és még a távolabbi tengerpart elhagyott épületei, standjai között sem éreztem gondatlanságot: a békés enyészetnek kitett maradványokat vagy a természet, vagy strandolók vették birtokukba.

Ugyanez a gondosság érződik a kurzus szűkebb helyszínéül szolgáló, városközpontban lévő iskolán, mely ideális helyszínnek bizonyult a kurzus lebonyolítása szempontjából: tágas kiszolgáló terek, légkondicionált, kiválóan felszerelt osztálytermek álltak rendelkezésre a kurzusok vezetői és résztvevői számára, attól függetlenül, hogy a kurzus éppen a személyközi kommunikációt vagy az infokommunikációs eszközöket részesítette előnyben: az épített környezeten az is látszott, hogy a város nem sajnálja a pénzt sem arra, hogy az iskola terei kifogástalan állapotban várják évközben a diákokat, tanárokat, nyáron pedig a kurzusok közönségét. Ennek legjobb példája, hogy a csodás sportudvart a diákok nyáron is birtokba veszik, gyakorta láttunk kosarazó fiatalokat az udvaron.

Azok közé tartozom, akik nem egy számukra idegen témában szerettek volna ismereteket, tapasztalatokat szerezni, hanem egy nagyon is jól ismert terepen kívántam tovább elmélyedni: majd harminc éve dolgozom drámatanárként (az ének-zene tanításával és a zenei alkotó- és előadóművészettel párhuzamosan, ebbéli tudásomat éppen a drámával „keresztezve”, egyben kreatív zenetanárként), színjátszó csoportok vezetőjeként, így a csapatépítés tematikája számomra nem volt ismeretlen. Itt ugyanazt írom, mint amit a kurzuson válaszoltam az ilyen irányú kérdésre a saját céljaimmal kapcsolatban, szintén egyetlen szóban kifejezve: „vérfrissítésre” vágytam saját, kissé megfáradt praxisomban, és ezt a célt az Uhrin Csaba kollégám által vezetett kurzus maradéktalanul be is töltötte. Sőt: mikor a kurzusra készültem nem gondoltam volna, hogy 80-85%-ban számomra vagy teljesen ismeretlen, vagy ugyan már ismert, mégis, szerkezetében-céljában az általam megszokottól eltérő formátumú játékokat, gyakorlatokat tapasztalhatok meg a kurzus folyamán. Nagyon tetszett Uhrin Csaba játékvezetési stílusa is: a nagyszámú játék és gyakorlat vezetése közben sosem éreztette azt, hogy „nála van a bölcsek köve”. Lényegében mindnyájan tehettünk javaslatokat (néha én egy-egy hasonló gyakorlatot, gyakorlat-variációt meg is mutathattam); mély figyelemmel volt arra, hogy mikor fáradunk el, mikor kell egy-egy feszültebb pillanatot egy másik játékkal feloldani, miközben természetesen nem vált kérdésessé az ő vezetői státusza. Mivel a csoportban heten voltunk (szerencsére jó arányban: a kurzusvezetővel együtt négy hölgy és négy férfi), jó néhány gyakorlat nem tudta az eredeti teljes vagy félosztályos formáját mutatni: ilyenkor Csaba szépen végigsorolta az összes eshetőséget, problémát, amivel a játékot vezető tanár az osztályteremben szembesülhet. Nagyon tetszett az is, hogy Csaba – bár tradicionálisan drámás eszközökkel dolgozik – több társművészeti eszközt is bevetett, nyilván ezt a tematika is indokolta, hiszen a csapatépítés részét képezhetik másféle diszciplinák is. Leginkább a képzőművészeti vonal erősödött fel ezen a téren. Egy alkalommal megadott témák kapcsán egy spontán rajzos nonverbális dialógusból, párokban dolgozva, a lapokat továbbadva, a rajzos megoldásokat képregény-szerűn kiegészítve négy összefüggő történet kerekedett ki. De ugyanilyen egymásra hangoltságot kívánó, revelatív végeredményű feladat volt az is, amikor pusztán A4-es lapokból, csak ragasztót és gyurmát használva egy tornyot kellett építenünk. Jelentem két részre osztott csoport mindét tornya elérte a plafont (ha lett volna még hová felelé, túl is nyúlt volna rajta). Uhrin Csaba kurzusvezető tevékenységét leginkább az minősíti, hogy a hét végére, a tanult játékok-gyakorlatok hatására tényleges és valódi csapattá értünk, akik szívesen maradtak együtt a kurzust záró hajókiránduláson, sőt, néhányan még utána is. És akiknek nemcsak informálisan, de szakmai téren is "közük lett egymáshoz", dolgozzanak bár a közoktatás különböző területein, különböző pozíciókban, más-más korosztályokkal. Úgy gondolom, egy egyhetes kurzus nem nagyon adhat többet ennél.

Bár jómagam családosként, fiammal, és autóval érkezve nem vettem részt a kiegészítő programokon, úgy gondolom, hogy az előkészítés, a szervezés, az olajozott lebonyolítás, valamint a kurzus nyitó- és záróakkordjai minden tekintetben professzionális, figyelmes és odaadó háttérmunkára utalnak. (Az első napi vacsorát részben elmosó viharról senki nem tehetett, cserébe viszont a hajókirándulást, az ezzel egybekötött városnézést, nyílt tengeri fürdőzést és az edédet a legragyogóbb időben, sziporkázó napsütésben élvezhettük.) Véghné Juhász Krisztinát, a kurzus főszervezőjét bármilyen kéréssel, bármikor meglehetett találni, mindenre volt válasza, megoldása. Diszkrét jelenléte végig megnyugtató volt, ezt úgy tudnám jellemezni ezúttal két szóban: empátia és professzionalizmus. Amennyiben módom lesz rá, máskor is szívesen visszatérnék a cég által szervezett kurzusokra, akár ide Rovinjba, akár máshová.

Pap Gábor (Papesz)

zene- és drámatanár, Vörösmarty Gimnázium

„Kell egy csapat! – Játékban ismerszik meg az ember.” Ezeket a gondolatokat mi fogalmaztuk meg még az első napon. Úgy gondolom, mottója lehet a hetünknek is! Kurzusvezetőnk, Uhrin Csaba nagy gyakorlattal, odafigyeléssel, érzékenységgel vezette a kurzust. Az első este már ismerkedtünk egymással játékokon keresztül, majd közösen vacsoráztunk egy tengerparti étteremben, ahol a helyi gasztronómia ételeit is megízlelhettük. Az egy időben induló kurzusok tagjai is ismerkedhettek egymással, így igazán nemzetközi lett az esténk és az egész hetünk.

A képzés során átélhettük, milyen gyereknek lenni, segített jobban megismerni önmagunkat és a társainkat, a hét végére már egy kis csapatként gondolhattunk magunkra. A tanfolyam célként határozta meg, hogy megtapasztaljuk, miként, milyen mértékben működhetünk együtt, megfigyeljük, miként működik egy játék vagy mitől nem. És ha nem, mit kell tennünk, hogy működjön. A napok során megismertük-felismertük újra a csapatépítő tevékenységek pozitív erejét, ezáltal magabiztosabbnak éreztük magunkat. Egyre pontosabban és egyértelműbben kommunikáltunk egymással, élveztük az együttműködés pozitív légkörét, melyben hatékonyabban működik a tolerancia. Rengeteg játékot tanultunk, amit a tanítás, osztályfőnöki munka során tudunk majd hasznosítani. Olyan szemmel is értékeltük-elemeztük a játékokat, mi az, ami a felnőtteket, akár egy oktatói közösséget is közelebb hozhat egymáshoz.

Délutánonként az óváros utcáit járva fedeztük fel a nevezetességeket. Megmásztuk többször a Szent Eufémia 63 méter magas templomtornyát, ahonnan a kilátás festői. A környéket is bejártuk, én Pula, Porec, Umag városokkal ismerkedtem meg. A képzés az oklevelek átadásával és közös hajókirándulással zárult. Vrsar falucskába hajóztunk át, útközben pedig megcsodáltuk a Lim fjordot.

Köszönet a szervezőknek és trénerünknek, Véghné Juhász Krisztinának és Uhrin Csabának a munkájukért!

„Kell egy csapat! – Játékban ismerszik meg az ember.” Ezeket a gondolatokat mi fogalmaztuk meg még az első napon. Úgy gondolom, mottója lehet a hetünknek is! Kurzusvezetőnk, Uhrin Csaba nagy gyakorlattal, odafigyeléssel, érzékenységgel vezette a kurzust. Az első este már ismerkedtünk egymással játékokon keresztül, majd közösen vacsoráztunk egy tengerparti étteremben, ahol a helyi gasztronómia ételeit is megízlelhettük. Az egy időben induló kurzusok tagjai is ismerkedhettek egymással, így igazán nemzetközi lett az esténk és az egész hetünk.

A képzés során átélhettük, milyen gyereknek lenni, segített jobban megismerni önmagunkat és a társainkat, a hét végére már egy kis csapatként gondolhattunk magunkra. A tanfolyam célként határozta meg, hogy megtapasztaljuk, miként, milyen mértékben működhetünk együtt, megfigyeljük, miként működik egy játék vagy mitől nem. És ha nem, mit kell tennünk, hogy működjön. A napok során megismertük-felismertük újra a csapatépítő tevékenységek pozitív erejét, ezáltal magabiztosabbnak éreztük magunkat. Egyre pontosabban és egyértelműbben kommunikáltunk egymással, élveztük az együttműködés pozitív légkörét, melyben hatékonyabban működik a tolerancia. Rengeteg játékot tanultunk, amit a tanítás, osztályfőnöki munka során tudunk majd hasznosítani. Olyan szemmel is értékeltük-elemeztük a játékokat, mi az, ami a felnőtteket, akár egy oktatói közösséget is közelebb hozhat egymáshoz.

Délutánonként az óváros utcáit járva fedeztük fel a nevezetességeket. Megmásztuk többször a Szent Eufémia 63 méter magas templomtornyát, ahonnan a kilátás festői. A környéket is bejártuk, én Pula, Porec, Umag városokkal ismerkedtem meg. A képzés az oklevelek átadásával és közös hajókirándulással zárult. Vrsar falucskába hajóztunk át, útközben pedig megcsodáltuk a Lim fjordot.

Köszönet a szervezőknek és trénerünknek, Véghné Juhász Krisztinának és Uhrin Csabának a munkájukért!

Iskolánkban, az Áldás Utcai Általános Iskolában évek óta pályáztak kollégáim támogatott tanári továbbképzésekre külföldön, sikerrel. Számos Erasmus Nap keretében ültem nézőként,és hallgattam kollégáim beszámolóját, de valahogy soha nem éreztem, hogy a máik oldalon kellene állnom, azaz előadóként megosztani a tapasztalataimat.. Tavaly komoly nyomást helyeztek rám, hogy válasszak egy utat, de sikerült elodáznom a dolgot újra.

Amikor decemberben ismét megszólított a kollégám, aki koordinálja az iskolában az utakat, valahogy máshogy éreztem az egész iránt, és elkezdtem foglalkozni a gondolattal, hogy talán nem véletlenül kerülget a lehetőség és egyből két kurzusra jelentkeztem. Az egyik a Csapatépítés- együttműködést, toleranciát fejlesztő játékok, a másik a Kalandra fel!1.0 játék-élmény -tanulás volt. Két egymást követő héten jártam a foglalkozásokra, így 15 napot töltöttem egyfolytában a mesés Rovinjban.

Mindezt a bevezetőt azért tartottam fontosnak megosztani, mert szeretném a hezitálók figyelmét felhívni, hogy nagyot hibáznak, ha úgy viselkednek, mint én tettem. Átélve ezt a két hetet csakis megbánás van bennem, azzal kapcsolatban, hogy nem éltem a mobilitásokkal korábban!

Azzal, hogy "rászántam magam", fejlesztettem a vállalkozói és kezdeményező kompetenciámat.Gyakoroltam az angol nyelvet a mindennapi teendők során üzletekben bevásárláskor, éttermekben rendeléskor, és a strandon is. Mindezt aggodalom és szégyenkezés nélkül, hogy nem én vagyok a legkifinomultabban fogalmazó angol nyelven. Mindenki megértett, mert meg akart, sőt én is megértettem mindenkit.

A képzések során elsajátított új tudás pedig a következő hozadéka volt az útnak.                                                                                                                                                                                                      Az első a Csapatépítés-együttműködést toleranciát fejlesztő képzés volt, ahol 23 vadidegen ember élőben mutatta meg,milyen hatékonysággal bírnak a jól irányzott játékok a közösségformálásban. Alkalmazkodni, ha kell hátrébb lépni, ha kell beleállni, ezek mind- mind  jelen voltak a játékok során. Sok nevetés, néha sírás kísérte a napjainkat, melyeken keresztül egyre közelebb kerültünk egymáshoz. A hetedik nap végén, mindenki kapcsolatban akart maradni a másikkal, akkor sajnáltuk csak igazán, hogy a szélrózsa minden irányából érkeztünk. Nagy ölelkezések közeppette köszöntük meg egymásnak, hogy megismertük a másikat. S minden ölelés szívből jött. Ezt a hetet egy, a képző intézmény (Jutaki Bt.)  által szervezett hajókirándulás koronázta meg, mely a tanfolyam részét képezte, a legelső napra szervezett vacsorával együtt. 

A második héten nem váltunk közösséggé, igaz itt ez nem is volt cél. A Kalanadra fel! 1.0 játék-élmény-tanulás képzés, a digitális kompetenciánkat volt hivatott fejleszteni. Szeretném kiemelni Krizsán Pál tréneremet, aki a tanitási órákon nem öncélúan alkalmazott applikációk rendkívül széles tárházát mutatta meg, méghozzá  olyan szenvedéllyel, ami egy fiatal informatikusnak is dicséretére válna. Megérttette velünk/velem, hogy a legtöbb applikáció nem különbözik annyira egymástól, hogy rettegni kelljen a használatuktól. Ugyanakkor megmutatta azokat az apró különbségeket, amiktől egyik jobb gyakorlásra, míg a másik motiválásra, a harmadik pedig esetleg ismétlésre, új anyag feldolgozására. Azzal, hogy láttam magam egy teljesen új közegben, és megtapasztaltam mások hozzáértését vagy hozzá nem értését, többre tudom értékelni a saját tudásomat, amit én nagyon alacsonyra pozicionáltam idáig. A "digitális önbizalmam" a kompetenciámmal együtt megnőtt, miközben nem felejtem el azt a nagyon fontos mondatot sem, hogy sem minden órán, sem minden alkalmazást nem kell használni attól, hogy most megmutatták. 

A mindennapjainkról is szeretnék kedvcsinálóul pár szót ejteni.                                                                                                                                                                                                                          Lehetőség volt az iskolában befizetni reggelire és ebédre, és én éltem vele. A foglalkozások fél 9-kor kezdődtek,( előtte fél 8-tól volt reggeli) és háromnegyed 1-kor végződtek, amikor is átvehettem az ebédemet.                                                                                                                                                                                                                                                                                                                      Ilyenkor, meg a szünetekben is, lehetőség volt más képzéseken résztvevőkkel tapasztalatot cserélni, az iskolában dolgozókkal, idegen ajkú diákokkal nyelvet gyakorolni, .                                                        A délutánok többnyire a strandon teltek, vagy fakultatív kirándulásokon, amit a képző intézmény szervezett. Ilyenek voltak többek között: delfin néző hajókirándulás, autóbuszos túra Porecbe, vagy Pulába kajaktúrára indulhattak a sportosabbak, illetve Velencébe hajóval. 

Remélem sikerült átfogó képet adnom erről a 14 napról, és aki eddig ilyen, vagy olyan okból ellenállt, ahogy én, annak csak azt mondhatom: ne tegye!

 Marczin Zsoltné vagyok, a Gyöngyösi Egressy Béni Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola fejlesztő pedagógusa. 2023. július 16-tól 27-ig a horvátországi Rovinjban vettem részt az ERASMUS+ tanártovábbképzés egyik kurzusán. A képzés célja a Csapatépítés: együttműködést, empátiát, toleranciát fejlesztő technikák alapos megismerése volt.

A kurzus maximálisan beváltotta a hozzá fűzött reményeimet: pontosan azt kaptam, amit vártam. Az oktatónk, UHRIN CSABA egy végtelenül nyitott, empatikus, nagy tudású pedagógus volt, aki az első naptól kezdve nagy hangsúlyt helyezett arra, hogy alaposan megismerje egymást a csoport minden tagja. Már ezen a napon is sok „ismerkedős” játékot játszottunk, így elérte, hogy a kurzust indító vacsorán név szerint szólítottuk egymást. Ilyen típusú feladat minden napra jutott, így egyre mélyeben beleláttunk társaink életébe, gondjaiba, örömeibe. A kurzus végén úgy éreztük, hogy évek óta ismerjük egymást. Barátságok, szakmai kapcsolatok alakultak ki, melyeket a jövőben bőven tudunk kamatoztatni. Ezeket a játékos gyakorlatokat remekül lehet majd alkalmazni egy új osztályközösség kialakításánál, akár a gyerekek, akár a szülői csapat körében. Úgy gondolom, hogy iskolánk tantestületének tagjai régóta együtt dolgoznak, de egy-egy vidám játéknak, technikának a felhasználásával még erősebb lesz köztünk az összetartozás érzése.

Ezeken kívül rengeteg együttműködésre ösztönző feladatunk is volt, ahol mindenki a saját erősségét tudta kamatoztatni a csapatán belül. Ezek a csapatok mindig spontán alakultak, hol 4, hol 5, hol 6 fővel. Voltak beszélős, rajzolós, pantomimes, mozgásos játékok, változatos sorrendben. Ennek a feladattípusnak a lényege, és ezt kell, hogy erősítse a gyerekekben is, hogy MINDENKI JÓ VALAMIBEN, mindenkire szükség van, mindenki hasznos tagja csapatának. Számomra ezek a játékok voltak a legtanulságosabbak, leghasznosabbak. Alsó tagozatos gyerekeket tanítok, ahol az együttműködés elengedhetetlen feltétele az eredményes munkának. Ezekkel a gyakorlatokkal elérhetjük, hogy könnyebben elfogadják egymást, toleránsak legyenek a másikkal. Ha ez kisgyermek korukban természetessé válik, egy megértő, nyitott társadalmat építünk.

Nagyszerű volt, hogy a sok hasznos délelőtt után mindig lehetőséget kaptunk valamilyen fakultatív programon is részt venni, ami által jobban megismerhettük Rovinjt, és környékét.

A kurzus zárására szervezett hajókirándulás volt az egy hét koronája. Remek időben, remek hangulatban, remek társaságban telt el ez a nap.

Köszönöm szépen a rengeteg tudást, barátságot, élményt, amit ettől a továbbképzéstől kaptam.  

                                                                                              Marczin Zsoltné

Csapatépítés Tenerifén

Júliusban „Team Building for School: Play and fun, Building Educator’s Communties „ című  1 hetes képzésen vettem részt Tenerifén. A kurzus csodálatos helyszínen valósult meg: San Cristobal La Laguna  a világörökség részét képező kis város a sziget északkelti felén. Szállásunk a parton fekvő Santa Cruz-ban volt , innen indultunk mindennap a képzésre illetve a sziget felfedezésére.

Az eredeti terv szerint a foglalkozások termen kívül lettek volna megtartva , de sajnos az időjárás közbeszólt : erdőtűz miatt  a sziget egy részét nem lehetett megközelíteni, így az „outdoor education „ tanteremben zajlott.

Az órákat –rendhagyó módon – két oktató tartotta: Carlo  szabadtéren a gyakorlati, Moon pedig az elméleti képzést vezette. Sok csapatépítő játékot ismertünk meg , majd ezeket ki is próbáltuk a gyakorlatban. Elméletben is összefoglaltuk a csapatszellem legfontosabb ismérveit , a jó csapat és a jó vezető kritériumait. Mindeközben mi is egy csapattá váltunk. Soknemzetiségű csapatunkban voltak olasz, horvát, német és magyar tagjai, de nagyszerűen összebarátkoztunk, remek hangulat alakult ki.

A fogadó intézmény, az  Europass Teacher Academy ismét színvonalas képzést hozott létre ,az oktatók felkészültek voltak, a körülmények ideálisak, a vendéglátás szívélyes.

Örülök ,hogy alkalmam nyílt részt venni a tanfolyamon, a tanultakat az iskolámban is kamatoztatni fogom a tantestületen belül és mint osztályfőnök is.