Tanártovábbképzés külföldön - pályázattal

Disszemináció - Erasmus+

erasmus-logo02

A honlapunkon található projekteket az Európai Bizottság támogatta. Az alábbiakban korábbi mobilitásokon részt vett kollégák beszámolóit olvashatják. 

A honlapon megjelentek nem szükségszerűen tükrözik az Európai Bizottság nézeteit.

 

2022.07.10-16. között az Erasmus+ tanárképzés keretében Rovinjban vehettem részt a Vonások és fogások- Az írás és fogalmazás tanításának jelentősége az anyanyelvi oktatásban című kurzuson. A magyar nyelv és irodalom tantárgy az alsó tagozaton, az alapfokú képzés első nevelési-oktatási szakaszában komplex és kiemelten fontos egységet alkot. A tanfolyam az írás, helyesírás,…
csütörtök, 04 augusztus 2022 08:23

Mind különlegesek vagyunk

Írta:
Az SNI és BTMN tanulók integrálásával foglalkozó kurzus a pedagógiai – pszichológiai oldal mellett számos, a tanulás-tanítás mindennapjaiban használható gyakorlattal, online felülettel ismertetett meg. Pedig a „digitális oktatás” hosszú időszaka után azt gondoltam , hogy nincs már több új, ismeretlen felület. Hasznos volt valamennyi esetmegbeszélés és a közösen gondolkodás. A…
Az ERASMUS keretin belül 2022.07.10-től 2022.07.16-ig egy magyar nyelvű továbbképzésen vettem részt Horvátország Rovinj városában. A kurzus címe A felfedezés örömforrás – matematika felsősöknek (5-8. osztály). Maga a kurzus azért tetszett meg, mert napjainkban nem egyszerű dolog a gyerekek érdeklődését kivívni, haladni kell a korral. A felfedezés öröme, a játék…
csütörtök, 04 augusztus 2022 05:47

Engedd, hogy csináljam....

Írta:
Pályakezdő éveimben C. Neményi Eszter -Sz. Oravcz Márta Matematika könyvét használtam, így utólag kellő önkritikával visszatekintve inkább csak próbáltam használni…. Ezért is okozott óriási örömet és izgalmat mikor feltűnt, hogy szerzők neve újra olvasható a közoktatásban is elérhető Építsük fel! tankönyveken, s hogy Erasmus + segítségével elutazhatok Horvátországba és mindehhez…
Kedves Kolléganőm, Szabó Ágnes iskolai koordinátorunk segítségével és a sikeres Erasmus+ pályázatunknak köszönhetően július elején összecsomagoltam a családot, és Rovinjba utaztam. A cél az volt, hogy a nyár közepén még mélyebbre ássam magam a matematika rejtelmeiben. Izgatottan vártam az előttem álló egy hetet. Már szombaton útnak indultunk, ami a turnusváltás…
2022. június 10-16. között egy angol nyelvtanároknak szóló módszertani továbbképzésen vettem részt az Erasmus+ program keretén belül a bájos horvát kisvárosban, Rovinj-ban. A kurzus célja, mint az nevéből is kiderül, az angol nyelv oktatásának színesítését szolgáló, kreatív megoldásokkal való megismerkedés, melyekkel lendületesebb, élvezetesebb órákat lehet tartani. Összesen hatan vettünk részt…
szerda, 03 augusztus 2022 17:54

Kalandra fel Rovinjban!

Írta:
Kalandra fel! -IKT eszközök használata nemcsak történelem tanároknak c.kurzusom az idei nyaram kiemelkedő eseménye volt! Július 3-9.között egy hetet töltöttem az Isztriai-félsziget bűbájos városkájában. A kurzust tavasszal választottam ki: maga a hívó szó is már figyelemfelkeltő volt, majd kicsit elmélyülve a részletes leírásban, biztos voltam benne, hogy Rovinjban a helyem!…
Az Erasmus+ keretében életemben először vettem részt külföldön továbbképzésen. A téma - alsó tagozaton oktató tanítóknak a magyar nyelv és irodalom tantárgy keretein belül az írás előkészítésre és a fogalmazás tanításra helyezte a fő hangsúlyt - mindig is érdekelt. Húsz év tanítás után kíváncsian vártam, hogy milyen újdonságok vannak még,…
Vasárnap délután öt órakor találkoztunk az iskola kertjében, ahol Krisztina ellátott minket sok hasznos információval a következő hétre. Megismerkedtem Pataki Mariannával, a kurzusom vezetőjével. Körbevezetett az épületben, majd ismerkedés gyanánt kérdéseket tettünk fel egymásnak egy másik csoport tagjaival. Fél nyolckor indultunk tovább egy vendéglőbe, ahol tovább beszélgethettünk az újonnan megismert…
Abban a szerencsés helyzetben lehetett részem, hogy az ERASMUS+ pályázatnak köszönhetően 2022.július 10-16-ig a horvátországi Rovinjban, a „Vonások és fogások - Az írás és a fogalmazás tanításának jelentősége az anyanyelv tanításában” című kurzuson vehettem részt. Tele kíváncsisággal és izgalommal indultam útnak. A szállásom pár percnyire helyezkedett el a képzésnek helyet…
 A Szegedi Madách Imre Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola angol –testnevelés szakos tanáraként az Erasmus+ program keretében jutottam el Izlandra. Olyan szerencsés helyzetbe voltam, hogy a Tanártovábbképzés által szervezett kurzusok között testnevelés témájú szaktárgyi továbbképzést is találtam. A tanfolyam megfelelt a címének, vagyis a reggelin, ismerkedésen és játékhoz készítendő…
A festői szépségű horvát városban, Rovinjban vettem részt a „Varázsold elő tanítványodból a talentumot!” c. 1 hetes kurzuson. Intézményünk mindig kiemelt feladatként tekintett a tehetséggondozásra, ezért is döntöttem e téma mellett. A tanfolyamom egy komplex tehetségazonosítási- és tehetségfejlesztési programot ismerhettem meg, melyet Magyarországon és több európai országban is sikerrel alkalmaznak.…
„A felfedezés örömforrás” címmel felső tagozatos matematika tanári képzésen vettem részt Rovinjban. Előadóink motivált, tapasztalt, lelkes, inspiráló tanárok voltak: Jakucs Erika és Pereczes Mariann. Élveztem a továbbképzés minden percét. Mindenekelőtt új módszereket próbálhattam ki a számrendszerek, térgeometria tanításához. A Palindrom játék, a gomba-fa-felhő kártya, a prímszámkártyák segíteni fognak a tananyag…
szerda, 03 augusztus 2022 11:28

Képzés Isztria kincsesdobozában

Írta:
Az Erasmus+ program keretében ismét lehetőségem nyílt külföldi továbbképzésre utazni. Idén Horvátország egyik legszebb partvidékére, Rovinjba látogattam és egy magyar nyelvű kurzuson vettem részt, amelynek címe: Varázsold elő a tanítványodból a talentumot, amely a komplex 3+T program bővebb megismerésére koncentrálódott. A képzés július 17-23-ig tartott. Az első napunkon, vasárnap egy…
Szegedről érkeztem Rovijnba 2022. július 10-én a Vonások és fogások című képzésre, amit a város központjában, a gimnázium gyönyörű épületében tartottak. Az intézmény a belvárosban helyezkedett el, egyes tantermek gyönyörű kilátással rendelkeztek. A légkondícionált tanterem gondoskodott arról, hogy kellemes körülmények között éljük meg a forró nyári napokon a tanulás pillanatait.…
2022. júliusában lehetőségem volt egy csodálatos kis városban egy fantasztikus kurzuson részt venni. Az Engedd, hogy csináljam...tanfolyam hallgatója voltam Rovinjban 2 héten keresztül.De nemcsak hallgattam, végig játszottam, cselekvéssel, mozgással és minden érzékszervemmel. Dr. Kivovicsné Horváth Ágnes hatalmas szakmai tudásával, több évtizedes tapasztalatával magával ragadó, fantasztikus képzést tartott alsó tagozatos pedagógusoknak.…
kedd, 02 augusztus 2022 10:39

Matekos játék, játékos matek

Írta:
Disszemináció 2022. július 17-23-ig az Erasmus program keretében egy páratlan továbbképzésen vehettem részt, „Matekos játék, játékos matek – képességfejlesztő tevékenységek, játékok, feladatok alsós pedagógusok számára” címmel. Ezúton is szeretném megköszönni a lehetőséget a tapasztalatszerzésre. A továbbképzés folyamán találkozhattunk, ismerkedhettünk Erdélyből, Horvátországból és Olaszországból érkezett kollegákkal, velük beszélgetve, esetenként együtt dolgozva…
kedd, 02 augusztus 2022 08:50

CLIMATE CARES!

Írta:
Első alkalommal vettem részt Erasmus tanári továbbképzésen, a 2021-22-es tanév végén. Biológia-testnevelés szakosként nagyon érdekelt mind Izland, mind pedig a kurzus témája, aminél napjainkban nem is lehetne fontosabb, mint maga a klímaváltozás. A 7 napos kurzussal és a 2 nap utazással 9 napot töltöttem Reykjavikban, az év talán legoptimálisabb időszakában.…
hétfő, 01 augusztus 2022 14:24

Matematika tengerparti kilátással

Írta:
Iskolánk Erasmus koordinátora, kedves kolléganőnk, Szabó Ági hathatós rábeszélésére jelentkeztem a „Felfedezés örömforrás a matematikában” című képzésre, ami 2022 júliusában, magyar nyelven zajlott a horvátországi Rovinjban. Az előkészületek izgalma – szállásfoglalás (Booking), utazás szervezése (Flixbus), pénzváltás stb. – és a hosszú út után jó volt megérkezni ebbe a gyönyörű tengerparti…
Iskolánk, a Szegedi Tömörkény István Gimnázium, Művészeti Szakgimnázium és Technikum, 2020-ban sikeresen pályázta meg az Erasmus + programot Zöldhullámban c. pályázatával, azonban a mobilitások nagy részének megvalósulására csupán idén kerülhetett sor a járvány miatt. Pályázatunk középpontjában a fenntartható fejlődés állt, mind természeti-, mind kulturális szempontból. Ezen belül, pályázatunk, figyelembe véve…
csütörtök, 28 július 2022 14:01

Varázslóképzés Rovinjban

Írta:
Fedezd fel diákjaidban a talentumot, avagy Varázsló program Rovinjban Írta: Gádorfalvi Luca Iskolánknak köszönhetően és egy sikeres pályázat után, idén nyáron kiutazhattam Rovinjba (Horvátországba). Első este egy közös vacsorára mentem el, ahol nemcsak egymással, de a helyi gasztronómiával is közelebbi kapcsolatba kerülhettem. Másnap reggel kezdődött el az igazi továbbképzés, a…
2022. július 15-én kezdődött el az eddig legnagyobb kalandom, hiszen ez volt a Máltára való utazásom legelső napja. Az Erasmus+ pályázatnak köszönhetően, részt vehettem egy egyhetes angol nyelvű tanfolyamon az ETI iskola szervezésében Máltán, St. Julians városában. A képzés neve: Fluency and English Language Development for Educational Staff. A covid…
„A jövő ma kezdődik- Szakmai fejlesztéssel az új generáció sikeréért” című Erasmus+ 2020- 1-HU01-KA101-078043 számú projekt megvalósulásáról A kurzus címe: Varázsold elő tanítványodból a talentumot - Komplex 3+T program Intézményünk már több éve vesz részt az Erasmus+ pedagógustovábbképzés programjában. Hálásan köszönöm, hogy az idén lehetőségem nyílt részt venni egy egyhetes,…
A Kassai Úti Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola /Szolnok/ tanítójaként volt szerencsém egy tanfolyamon részt venni Erasmus pályázat keretében 2022. 07. 09 - 17-ig Rovinjban. Mi, mint két tanítási nyelvű iskola, elsősorban angol nyelvterületekre pályáztunk, de a változások miatt egy megüresedett helyre szerencsém volt bekerülni magyar nyelvű kurzusra. Humán…
Az Erasmus+ program keretében egy hetes spanyolországi szakmai úton vehettem részt május közepén. Két kolléganőmmel utaztam Malagába, ahol a Malaca Instituto Nyelviskola fogadott minket. A szállásunk a nyelviskola minicampusában volt, csodálatos környezetben. Egyágyas szobákban laktunk, napi háromszori étkezést biztosítottak a campus éttermében, és egy medence is rendelkezésre állt, amit sajnos,…
I spent a week in Malaga with my colleagues, Bernadett Nagy and Valeria Somogyine Mokrai to do job shadowing from 15th to 22nd of May 2022. This program was organised for us by Malaga Instituto. It was a perfect week. Everything was got up very well. On our first day…
Nagy öröm volt számomra, hogy részt vehettem az Erasmus Learning Academy (ELA) szervezésében meghirdetett “ Introducing Project Based Learning in the classroom” című kurzuson. Mindig is érdeklődtem a kooperatív módszerek és az iskolai projektek iránt, ezért is adtam be a jelentkezésemet erre a tanfolyamra, ahol a projekt alapú tanulás (PBL)…
szerda, 27 július 2022 12:44

Job shadowing Málagán

Tesoros en Málaga Második alkalommal utazhattam Erasmus+ keretén belül idegen nyelvterületre tapasztalatot szerezni, ezúttal jobshadowing volt a feladatunk. A pandémia igencsak átalakította terveinket, mind az eredeti utazást, mind a jobshadowing sikerességét tekintve, de szerencsére 2022. május 15 – 22. között Málagán tölthettünk egy hetet két kolléganőmmel A jövő ma kezdődik…
Beszámoló Projekt címe: A jövő ma kezdődik- Szakmai fejlesztéssel az új generáció sikeréért Projekt száma: Erasmus+ 2020-1-HU01-KA101-078043 Továbbképzés címe: Matekos játék, játékos matek - képességfejlesztő tevékenységek, játékok, feladatok alsós pedagógusok számára A 2021/2022-es tanévet egy matematika tanításához kapcsolódó továbbképzéssel sikerült zárnom a nyári szünet idejében. Nagyon örültem ennek a képzésnek,…
Az Eszterházy Károly Katolikus Egyetem Gyakorló Gimnáziumának képviseletében egy hetes kurzuson vehettem részt a Francia Riviérán, Nizzában, intézményi koordinátorainknak köszönhetően. Kurzusom címe: Life Coaching for Teachers:Happy Teachers for Better Students volt. Nagy izgalommal és kíváncsisággal vágtam neki az útnak júliusban a Covidos időszak miatti kihagyás után. Mondanom sem kell, hogy…
kedd, 26 július 2022 14:11

1-ről a 2-re Rovinjban

Írta:
A Szegedi Tömörkény István Gimnázium Művészeti Szakgimnázium és Technikum a 2022-2027 időszakra nyert akkreditációs pályázatot az Erasmus+ program keretében. A szerteágazó lehetőségek közül először a tanártovábbképzés lehetőségét ragadtuk meg. Olyan szerencsés helyzetbe kerültünk, hogy a Tanártovábbképzés által szervezett kurzusok között matematikai témájú szaktárgyi továbbképzést találtunk, magyar nyelven. A képzést Horvátországban,…
kedd, 26 július 2022 07:06

Engedd,hogy csináljam...

Írta:
Egy tavaly megkezdett munka folytatása volt Rovinjban eltöltött 2 hét. A matematika minden korosztály számára okozhat megértési nehézséget. Ezek megoldásásra kaptam sok-sok gyakorlati feladatot. A Varga Tamás-féle módszer alkalmazása 1-4.osztályos gyermekeknél a matematikai fogalmak, problémák megoldására. Unatkozni nem lehetett, mert saját magam kellett megcsinálni, végigjátszani a fantasztikus előadó által bemutatott…
hétfő, 25 július 2022 12:11

Máltai májusban a Pitypangos diákok

Írta:
Szlama Renáta angoltanár tollából Izgatottan vártam a májusi máltai csoportos mobilitást kollégáimmal, mert nagyon sok akadályt kellett leküzdenünk a világjárvány miatt, hogy az utazás megvalósulhasson. Abban bíztam, hogy novemberben, az egyéni mobilitásom alatt megszerzett tapasztalataimat, majd jól tudom kamatoztatni a gyerekekkel. Az otthoni készülődés része volt a koordinátor által megtartott…
A Dunakeszi Radnóti Miklós Gimnázium 5 éves Erasmus akkreditációja lehetőséget adott nekem arra, hogy a 2022-es mobilitások között részt vehessek egy magyar nyelvű, matematikai témájú továbbképzésen. A képzést Rovinj központjában, a gimnáziumban tartották. A tantermünk pazar kilátását és légkondícionálóját mindig irigyelni fogom. Az utazást, szállást és étkezést egyénileg oldottuk meg,…
péntek, 22 július 2022 20:04

Kreatív két hét Cambridge-ben

Írta:
Iskolánk, a Hevesi Körzeti Általános Iskola és AMI, még 2020 februárjában nyújtotta be első Erasmus+ pályázatát. Amikor májusban megtudtuk, hogy pozitívan bírálták el a pályázatunkat, körülbelül ugyanannyira örültünk, mint amennyire aggódtunk. Ekkor már javában benne voltunk a pandémiában, és elképzelni sem tudtuk, hogy mikor utazhatunk legközelebb. Végül két évvel később,…
csütörtök, 21 július 2022 10:42

Barcelona, a formabontó művészetek városa

Írta:
2022. júliusában lehetőségem adódott részt venni a Stress Management and Recognition: Key Strategies for Teachers elnevezésű egyhetes kurzuson az Erasmus+ mobilitási program keretein belül a nyüzsgő mediterrán városban, Barcelonában. A kurzuson új ismeretségekre tettem szert: brit, görög, szlovén, német és magyar kollégákkal is barátságot kötöttem. Az elméleti tudásanyagon felül számos…
csütörtök, 21 július 2022 05:49

A felfedezés - örömforrás

Erasmus+ A felfedezés örömforrás felfedeztetés a matematika órán 2022.07.10-16. Rovinj Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy lehetőségem nyílt részt venni egy matematika tanároknak szóló továbbképzésen, amely Rovinj-ban, magyar nyelven folyt. A képzés a helyi gimnáziumban volt, ahonnan csodálatos kilátás nyílt a tengerre. Minden tanterem légkondicionált, így a nagy meleg ellenére…
Conflict Management, Emotional Intelligence and Bullying Prevention 11-16 July Florence, Tuscany Szabó Steve I took part in this programme as the first mobility of our second Erasmus project involving 7 teachers and 2 groups of students at my international high school Avicenna IC in Budapest, called: Building bridges between EU…
Erasmus + Outdoor learning and adventure education: Special edition Trekking in Tenerife 2022.07.02-2022.07.10. Egy megvalósult álom Egy Trekking módszertani képzést választottam angol nyelven Tenerifén de a dolog különlegessége az volt, hogy mindezt a szabadban végezhettük 9 napon keresztül sok túrázással, kirándulással. Azért választottam, mert testnevelés a műveltségterületem és szeretek mozogni.…
Július 3-9. között a horvátországi Rovinjban vettem részt a könyvtárak megújulását célzó képzésen. A vasárnapi bemelegítő részt egy közös vacsorával folytattuk. A képzésnek egy csodálatos klasszicista iskolaépület szolgált helyszínéül klímás, tágas és jól felszerelt termekkel. Trénerünk és szakértőnk a rendkívül empatikus és kreatív könyvtáros-designer, Pataki Mariann volt. Mi is az…
ROVINJ – ÉKSZERDOBOZ AZ IKT KINCSEIVEL MEGTÖLTVE Kalandra fel! – szólított a tanfolyam, amelyen július 3. és 9. között vettem részt Rovinjban. A látványos és lenyűgöző kaland a hangulatos, horvát tengerparti kisvárosban kezdődött, és a szűk, kanyargó utcákon át a múltat idézve vezetett az IKT eszközöket használó modern oktatásba, a…
vasárnap, 10 július 2022 20:06

Sprache und Methode

Idén már másodszor volt alkalmam csatlakozni az Erasmus+ pedagógusoknak szánt pályázati programjához. Nyelvtanárként elengedhetetlenül fontosnak tartom, hogy időről időre alkalmam legyen a német nyelvet anyanyelvi környezetben megtapasztalni, szembesülni a nyelvi változásokkal, első kézből ízelítőt kapni az aktuális közéleti és kulturális eseményekről. Idén Lindauban, a Boden-tó partján, a Dialoge nyelviskolában vettem…
Firenze, 2022. július 4-9. A Storytelling for Education and Learning című egyhetes tanártovábbképzés Firenze történelmi városrészében zajlott a Europass Teacher Academy szervezésében egy régi épület igényesen berendezett, modern tantermeiben. A képzés részét képezte egy félnapos kirándulás is Toszkána tartományban, amelynek során néhány vidéki történelmi nevezetességet ismerhettünk meg, továbbá betekintést nyerhettünk…
Az Erasmus+ pályázat keretében a Rákospalotai Meixner Általános Iskola képviselőjeként részt vehettem az “Outdoor learning and adventure education" című képzésen Tenerifén, ahol lenyűgöző környezetben sajátíthattam el az élménypedagógia és a tapasztalati tanulás rejtelmeit. A Tenerifén töltött egy hét alatt ízelítőt kaphattam a sziget kultúrájából, ételeiből és hangulatából. Bepillantást nyerhettem rendkívül…
kedd, 05 július 2022 09:19

Tíz DÖKO-s nap Malagán

Írta:
Mi ez a furcsa cím? A mobilitásunk témája a fenntarthatóság, egyfajta „ÖKO-kaland”. A résztvevők pedig DÖK-ösök, hiszen már a program kiválasztásánál fő célunk volt a diákönkormányzatiság fejlesztése. A két rövidítés összevonásából keletkezett a DÖKO… A 2021-22-es tanév őszén hirdette meg a projektkoordinátor, Deákvarga Kinga és a DÖK-segítő tanár, Krakovszky Barbara…
Német nyelvű országismereti kalandozás Franciaországban a multikultúra jegyében 2022.április első hetében lehetőségünk nyílt az Erasmus program támogatásával diákmobilitás keretében 1 hetet Franciaországban tölteni. Első hallásra furcsának tűnhet, hogy a németül tanuló gyerekek miért Franciaországban vesznek részt egy német nyelvű tanfolyamon, de ha átnézzük a németül tanuló diákoknak szóló német nyelvű…
Egy kis frissítő – nyelvi fröccs Regensburgban 2022. februárjában lehetőségem nyílt az Erasmus+ Ösztöndíj Oktatók Mobilitása program keretében 2 hetet Regensburgban tölteni. A projektnek a nyelvi kompetenciáink felfrissítése volt a célja, a módszerekre és a nyelvoktatásra fókuszálva. Szakmán belüli jelentkezők kevesen voltunk, szám szerint ketten jelentkeztünk egy cseh kolléganővel együtt.…
csütörtök, 16 június 2022 17:43

Dublini diákutazás-a kísérők szemével

Írta:
Dublin 2022. 05. 22-28. Ahogyan mi megéltük… ( A kísérők gondolatai, benyomásai ) Dublin élhető város – bármikor visszamennénk ( 35 diákkal is… ) felejthetetlen élményekkel lettünk gazdagabbak rengeteget gyalogoltunk ( az írek szerint short walk)-a napi rekord 24 ezer lépés volt folyamatosan újra kellett terveznünk mindent olaszokkal nem szívesen…
kedd, 14 június 2022 12:26

Diákcsoportjaink Dublinban 3

Írta:
Dublin 2022. 05. 22-28. A Future Learning csapat beszámolója Szeptember óta dédelgetjük ezt az álmot, reméltük, hogy valóra válik. A dublini útnak összesen 35-en vágtunk neki, ebből 30-an voltunk diákok, a további 5 személyt pedig kísérőink, tanáraink tették ki. A május 22-28-ig tartó utunkon tíz 6. B osztályos, kettő 9.…
kedd, 14 június 2022 12:22

Diákcsoportjaink Dublinban 2

Írta:
Dublin 2022. 05. 22-28. A Babel csapat beszámolója Szeptember óta dédelgetjük ezt az álmot, reméltük, hogy valóra válik. A dublini útnak összesen 35-en vágtunk neki, ebből 30-an voltunk diákok, a további 5 személyt pedig kísérőink, tanáraink tették ki. A május 22-28-ig tartó utunkon tíz 6. B osztályos, kettő 9. A…