A máltai továbbképzés számomra valóban hatalmas élményt jelentett – szakmailag és emberileg egyaránt. Már az első napoktól kezdve érezhető volt az a nyitott, támogató légkör, amely végig kísérte az egész kurzust. A tanulás mellett a közös élmények is sokat adtak: a délutánokon szervezetten fedeztük fel Málta nevezetességeit, bejártuk a sziget legszebb részeit, és még a Földközi-tengeren is csónakázhattunk. Ezek az alkalmak nemcsak kikapcsolódást jelentettek, hanem lehetőséget adtak a kötetlen beszélgetésekre, tapasztalatcserére is.

A képzés központi eleme az „álomkapcsolat” elnevezésű tréning volt, amely egy rendkívül aktuális és sokszor háttérbe szoruló területet helyezett fókuszba: a tanár–szülő–diák kapcsolat működését. A program célja az volt, hogy több oldalról megvizsgáljuk e három szereplő motivációit, érdekeit és szempontjait, majd ezek mentén tudatosabb, hatékonyabb kommunikációs stratégiákat alakítsunk ki.

Különösen hasznosnak találtam, hogy a tréning nem csupán elméleti tudást adott, hanem interaktív műhelymunkákon keresztül segített saját élményeken alapuló felismerésekhez jutni. Olyan kérdéseket jártunk körül, amelyek a mindennapi pedagógiai gyakorlatban gyakran okoznak bizonytalanságot: mikor és milyen csatornán kommunikáljunk, hol húzódnak a határaink, hogyan lehet egyszerre önazonos és mégis hatékony a kommunikációnk. Szó esett az intézményi és egyéni elvárások összehangolásáról, a transzparens működésről, valamint arról is, hogy ki milyen felelősséget visel egy-egy helyzetben.

A digitális és az offline kommunikáció sajátosságainak feltérképezése különösen időszerű volt. Megvizsgáltuk az online jelenlét tudatosságát, a személyes brandépítés kérdéseit, valamint azt is, hogy miben tér el a „valós én” és a „cyberén”.

A tréning egyik legnagyobb értékét abban látom, hogy segített tudatosítani: a jól működő kapcsolatok nem a véletlenen múlnak. Az önismeret, a határszabás és a tudatos kommunikáció mind hozzájárulnak ahhoz, hogy kiegyensúlyozottabban tudjunk jelen lenni a munkánkban, és nagyobb hangsúlyt fektessünk a saját mentális egyensúlyunkra is.

A kis létszámú csoport lehetővé tette a személyes figyelmet és a mélyebb kapcsolódást. A közös gondolkodás, a különböző nézőpontok ütköztetése és a perspektívaváltás gyakorlása mind hozzájárultak ahhoz, hogy valódi, a mindennapokban is alkalmazható tudással térjek haza.

Külön szeretném kiemelni a trénerünket, Tibenszky Moni Lisa munkáját, aki felkészültségével, hitelességével és közvetlen stílusával végig inspirálóan vezette a csoportot. Nagy érzékenységgel reagált a résztvevők igényeire, és olyan biztonságos légkört teremtett, amelyben mindenki bátran megoszthatta tapasztalatait és kérdéseit.