Tanártovábbképzés külföldön - pályázattal

Elemek megjelenítése címkék szerint: Élményalapú tanulás

2026 nyarán az Erasmus+ keretein belül az iskolánkból több kollégámmal Horvátországi kurzusokra utaztunk. Választott kurzusomon matematika szakos kolléganőmmel vettem részt: FLOW az osztályteremben: Szórakoztató projektpedagódia-sikeres tehetséggondozás. 

Az egyhetes mobilitási programom során szerzett tapasztalatok hatással lesznek a jövőbeli pedagógiai munkámra. A képzésen megismert Komplex 3+T módszer lényegét a saját élményű tanuláson és a gyakorlati feladatokon keresztül sikerült elsajátítanom. Ezen inspirációk mentén a tanítványaim tehetséggondozásában a jövőben a hagyományos tantárgyi fejlesztésen túl nagyobb hangsúlyt fogok fektetni a fizikai és a művészeti területek összekapcsolására. Bízom benne, hogy ez a megközelítés látványos fejlődést hoz majd a gyermekek finommotorikája, koncentrációs képessége és a csoportos együttműködése terén is.

Bár a vetített diák számomra túl vázlatosak voltak, a szóbeli elméletet pedig leginkább a tanár úr személyes sikertörténetei és élménybeszámolói adták, azonban a tevékenykedtetés során a módszer életre kelt. Kipróbálhattuk magunkat olyan feladathelyzetekben, amikre nem voltunk felkészülve, és nem is feltétlen voltunk bennük ügyesek. A gyerekek is pontosan így érezhetik magukat az iskolában. Kaptunk rajzolós és koordinációs/koncentrációs feladatokat is, valamint szükségünk volt az együttműködőkészségünkre is. Terveztünk Mars-bázist egyéni ötleteléssel, amit aztán csoportosan gyúrtunk össze, és végül jórészt hulladék anyagokból a térben is megépítettünk. A sportos napon labdákkal és taktikai létrákkal egyensúlyoztunk, rezgőrudakat és egyensúlypárnákat próbáltunk ki – zseniális koordinációs és koncentrációs gyakorlatokat tanulva. Később párokban tudományos cikkeket kutattunk, prezentációt állítottunk össze, sőt, a saját Mars-expedíciónkhoz még egy egyedi zászlót és szimbólumrendszert is terveztünk.

Iskolánk bevált és sikeres szokása szerint az új pedagógiai ötleteket és gyakorlatokat mindig strukturáltan összegyűjtjük, egymással megosztva kezeljük, így a módszertan a következő tanévekben is fenntartható és alkalmazható maradhat. Emellett a tantestületünk és az érdeklődő kollégák elé fogom tárni a tanfolyam legfontosabb módszertani tanulságait. Külön kiemelem majd azokat a közösségi-koncentrációs játékokat, amelyeket a nemzetközi kurzustársaimtól tanultam. Nagyon bízom benne, hogy a felsős kollégáim is fogékonyak lesznek ezekre az új impulzusokra, és beemelik őket a saját mindennapi gyakorlatukba. Szülői értekezleteken hangsúlyozni fogom a sokoldalú, a sportot és a művészetet is integráló fejlesztés kézzelfogható eredményeit. 

A képzés nemzetközi jellege különleges hozzáadott értéket adott a mobilitáshoz. A csoportmunkánkat és a közös gondolkodást nagyban színesítették a Délvidékről, Szerbiából érkezett kollégák is. Az ott kialakult jó emberi és szakmai kapcsolatokat a jövőben is szeretnénk aktívan fenntartani, ami kiváló alapot biztosíthat későbbi nemzetközi együttműködésekhez. Már most kíváncsian és nagy izgalommal várom a kurzus, valamint a beszámolóim hosszú távú hatását a saját magam és a módszerre nyitott kollégáim által tanított gyermekek körében.

 

Szabó Borbála Teréz

Kategória: Egyéb nyelvterület

Nagy kaland volt. Egy hét továbbképzés ismeretlen pályatársakkal, ismeretlen városban, Rovinjban, mely az Adria ékszere . Ahogyan a zárónapon is elmondtam, erre számítottam, de az élmény bőven meghaladta reményeimet. A hetedik nap végére igazi kapcsolódássá vált a kezdeti tétova, óvatos elindulás. Lassan feltárulkozó történetek, sorsok, amelyekben nagyon sok volt a közös. A játékok utat nyitottak önmagunk és egymás felé, a humor felszabadított és gyógyított.

A reggeli szorongást felváltotta valami bizsergető várakozás, vajon ma mi jó fog velünk történni? A körberakott székek lassan elkezdtek közelíteni egymáshoz, a szünetekeben elkezdtük keresni egymás társaságát, már nem voltunk idegenek. Külön öröm volt határon túli kollégákkal találkozni, tapasztalni a különbséget és meglátni az azonosságokat az erdélyi és a magyarországi oktatásban. 

A hét felépítése komoly szakmai hozzáértésről tanúskodott, Imola rugalmassága, tapintata egy-egy szituációban gyakorlott szakember benyomását keltette. Kicsit gyerekek lehettünk ezen a héten és úgy láttam, ezt senki nem bánta.  Az elsajátított technikák, játékok mindenképp osztálytermi kipróbálásért kiáltanak. Kár, hogy csak hét nap volt. Várom a folytatást..

Kategória: Egyéb nyelvterület

A 2025 júliusában szervezett képzés fókuszában a kulturális örökség átadása állt, Dubrovnik példáján. A képzők (Erasmus Courses Croatia) ügyesen ötvözték Dubrovnik történelmének, építészetének, a dalmát hagyományos életformáknak, tárgyi kultúrának, viseleteknek, népzenének a bemutatását és a kulturális örökség feldolgozására szolgáló módszerek átadását.

Meglepett, hogy összesen 5 résztvevő választotta ezt a tanfolyamot. Két spanyol, két portugál kolléganő és én. Velük jól összebarátkoztunk, de örültem, hogy néhány foglalkozást más csoportokkal együtt szerveztek meg, így több országból érkezett tanárral is összeismerkedhettem. Az zavart, amikor a spanyol és portugál kolleginák saját nyelveiken kezdtek beszélgetni egymással az angol helyett.

  1. nap egy profi idegenvezető vitt körül minket a városban, ismertette a legfontosabb tudnivalókat Dalmáciáról és Dubrovnik város történelméről.

Az ismerkedő alkalmon a bemutatkozáson túl a tanári pálya kihívásairól beszélgettünk, kb 30-an.

  1. nap kis csoportunk minden tagja bemutatta saját régiója, városa iskoláját és kulturális örökségét egy előre elkészített vetítés keretében.

Az Akváriumban szakképzett vezetők fogadtak minket. Mivel biológiatanár vagyok, szakmailag ezt a programot találtam a legérdekesebbnek. A biológusok megmutatták a mintavételi eszközeiket, beszéltek az Adriai tenger élővilágáról, a globális klímaváltozás hatásairól, és ezzel kapcsolatos kutatásaikról. A medencéknél néhány érdekes fajt mutatott be a múzeum munkatársa.

  1. nap a Néprajzi múzeumban a tréner által összeállított kérdéssor alapján kellett tájékozódnunk. Érdekes volt összehasonlítani a horvát és a magyar paraszti és városi tárgyi kultúrát. A mediterránumból érkező kollégák az olajfa-ligetek és a szőlők megművelésével kapcsolatos eszközök, valamint a halászati tárgyak között találtak közöseket. A múzeumot kis csoportban fedeztük fel, a végén történelemtanári végzettségű trénerünkkel beszélgettük át a látottakat.

Az Óvárost kis papírokon kiadott kihívások alapján kellett felfedeznünk. A feladat számított a réésztvevők egyéni tudásának összegzésére, a kooperációra.

  1. A Tengerészeti Múzeum a város történelmének áttekintésére adott lehetőséget.

A képzési központban trénerünk zenei felvételeken keresztül mutatta be a dalmát éneklési szokásokat. A legjellegzetesebb tánc alaplépéseit meg is tanultuk, ezen kívül játszottunk a lakodalmakban használt játékokat.

Az Óvárost ezúttal a Goosechase alkalmazás segítségével jártuk be. A tréner kihívásokat tesz közzé, amelyeket a tanulók kis csoportban teljesítenek. Fotókkal, videókkal válaszolnak a feltett kérdésekre, az elküldött anyagokat a tanár online látja.

  1. Utolsó nap videókat kellett készítenünk a városban, a fenntartható turizmus-túlturizmus témakörében. Nem volt nehéz. Ezután megtanultuk a Vita videóvágó alkalmazás használatát. Ez ismét hasznos tudás, a tanórai gyakorlatban jól alkalmazható.

Összességében hasznosnak, nagyon színesnek találtam a kurzust. Szabad időnkben további múzeumokat néztünk meg, a képzés részeként ingyenes belépőt kaptunk az összes városi múzeumba. A megismert alkalmazásokat fogjuk tudni használni saját diákjaink és remélhetőleg leendő európai cserediákjaink körében. Örülök, hogy megismerkedtem néhány kollégával, néhányukkal feltétlenül fogjuk tartani a kapcsolatot.