Tanártovábbképzés külföldön - pályázattal

Elemek megjelenítése címkék szerint: Dublin

2026. július 27-től augusztus 1-jéig Erasmus+ kurzuson vettem részt Dublinban. Nagyszerű és igazán tartalmas hat napot tölthettem el Írország fővárosában. Fejlesztettem angol nyelvi tudásomat, megismerkedtem az Európai Iskolai Oktatási Platformmal, valamint az eTwinning felépítésével. Olyan kifejezéseket ismertem meg, melyek szükségesek ahhoz, hogy ezeken a felületeken magabiztosabban eligazodjam. A foglalkozásokon csoporttársaimmal megismertük egymás intézményét, azok felépítését és a közös problémákat is. A rendszeres csoportmunkáknak köszönhetően a tanfolyam végére sokkal magabiztosabban és bátrabban szólaltam meg angolul. Magyartanárként fontos volt számomra Dublin nevezetes irodalmi alakjainak megismerése, és lelkesen kerestem fel a hozzájuk köthető helyszíneket. Egy iskolai nap keretében az Europa Experience épületben interaktív kirándulást tettünk az Európai Unió tagországaiban. Nagyon érdekes volt. A Nemzeti Ételek kóstolóján képviseltük Magyarországot, ezt a programot az Europass Teacher Academy nemrégiben vezette be. Itt az öszes többi kurzus résztvevőivel beszélgethettünk, ismerkedhettünk, megkóstoltuk egymás országának kuriózumait. Ír táncestet is szerveztek számunkra, ahol a jókedv hihetetlen tetőfokára hágott. Szombaton egész napos kirándulásra mehettünk Glendaloughba és a Russborough házhoz, és ezen a kiránduláson megcsodálhattuk egy szeletét Írország gyönyörű természeti adottságainak. Felejthetetlen hét volt Dublinban, mindenkinek szeretettel ajánlom!

Az Erasmus+ program keretében 2026. július 6–11. között Dublinban vettem részt az Atlas Language School által szervezett intenzív angol nyelvtanfolyamon. Célom az volt, hogy fejlesszem angol kommunikációs készségeimet, bátrabban használjam a nyelvet, és megismerjem az ír kultúrát. A tanfolyamon Európa számos országából, valamint Ázsiából és Amerikából érkező csoporttársakkal tanulhattam együtt. Az iskolában kevés magyar résztvevő volt, a saját csoportomban pedig egy sem volt, ezért a hét során minden kommunikációs helyzetben angolul kellett megértetnem magam. Ez sokszor próbára tett, ugyanakkor rengeteget segített abban, hogy bátrabban használjam az angolt.

A nyelvórákon elsősorban a kommunikáció gyakorlására helyeztük a hangsúlyt. Sok beszélgetés, páros és csoportos feladat és játék segítette a szókincs bővítését és a gördülékenyebb nyelvhasználatot. Jó tapasztalat volt újra tanulói szerepbe kerülni, más országok pedagógusaival együtt dolgozni, és közben megtapasztalni saját képességeimet és határaimat.

A képzéshez kapcsolódó kulturális programok során megismerhettük Dublin nevezetességeit és történelmét. A közös városi programok, valamint a Malahide kastélyhoz és környékére tett kirándulás közelebb hozták Írország kultúráját és mindennapjait.

A Dublinban szerzett tapasztalatokat a pedagógiai munkámban is hasznosítani tudom, különösen a digitális kultúra oktatása és az angol nyelvű informatikai források használata során. A mobilitás megerősített abban, hogy a nyelvtanulás folyamatos fejlődési lehetőség, és pedagógusként is fontos, hogy időről időre új tanulási helyzetekben próbáljuk ki magunkat.

kedd, 28 július 2026 10:38

Dublin-Effective Language Teaching Techniques

Az Erasmus+ program keretében 2026. június 29. és július 4. között Dublinban vettem részt az Europass Teacher Academy által szervezett Effective Language Teaching Techniques című továbbképzésen. Az utazás napján, a szállás elfoglalása előtt lehetőségem nyílt megismerni Howth tengerparti városát és természeti környezetét, amely kiváló alkalmat biztosított az ír kultúra és táj első benyomásainak megszerzésére.

A képzés nemzetközi résztvevői csoportban zajlott: szlovén, francia, spanyol, lengyel és magyar pedagógusok dolgoztunk együtt. A különböző oktatási rendszerekből érkező kollégák tapasztalatainak megismerése önmagában is értékes szakmai élményt jelentett.

Az első nap az ismerkedésről, a közösségépítésről és a képzés céljainak meghatározásáról szólt. Különböző icebreaker feladatokon keresztül megismertük egymást, megosztottuk szakmai hátterünket és elvárásainkat, valamint létrehoztuk a közös online munkafelületet. Ezen a napon ismerkedtünk meg a Harvard Egyetem Project Zero programjával is, amely számos, a magasabb rendű gondolkodási folyamatokat támogató vizuális gondolkodási rutint kínál. A napot egy európai ételfesztivál zárta, ahol a különböző tanfolyamok résztvevői bemutathatták országuk jellegzetes ételeit. Ez kiváló lehetőséget biztosított a kulturális kapcsolatok építésére és a nemzetközi szakmai hálózat bővítésére.

A második napon a tanítás-tanulás folyamatának felépítésével foglalkoztunk. A képzés egyik legérdekesebb eleme a jigsaw módszer gyakorlati kipróbálása volt. A csoportok különböző forrásokból – olvasott szövegből, videóból és prezentációból – szereztek információkat az ír hurling sportról, majd egymásnak tanították meg a megszerzett ismereteket. A folyamat végén teljesen ismeretlen, más tanfolyamon részt vevő kollégáknak kellett bemutatnunk a játék szabályait. A módszer jól szemléltette, hogy a tudás megszilárdításának egyik leghatékonyabb módja mások tanítása.

Ezen a napon megismerkedtünk Howard Gardner többszörös intelligenciaelméletével, az UDL (Universal Design for Learning) szemléletével, valamint számos olyan technikával, amelyek folyamatosan fenntartják a tanulók aktivitását. Ilyenek voltak a történetekre épülő story hook, a fényképek tudatos alkalmazása, a concept cartoons, a dictogloss technika, valamint a kritikai gondolkodást fejlesztő hexagonal thinking módszer. Ezek közül több technikát már a következő tanévben szeretnék beépíteni saját tanítási gyakorlatomba.

A harmadik napon a hatékony és a kevésbé hatékony tanítás jellemzőit dolgoztuk fel csoportmunkában, asszociációs és szógyűjtő feladatokon keresztül. A képző hangsúlyozta, hogy a tanulás akkor eredményes igazán, ha nem kizárólag a tankönyvre épül, hanem a tanulók előzetes tudását, egymás közötti együttműködését és aktív tudásépítését helyezi előtérbe.

Különösen érdekesnek találtam a szókincsfejlesztés néhány új elemét. A szavak jelentésének árnyalását skálák segítségével dolgoztuk fel, illetve megismerkedtünk az úgynevezett silent period alkalmazásával. Ennek során a tanulók kezdetben nem ismétlik az új szavakat, hanem megfigyelik a tanár modelljét, memorizálnak, gesztusokat és képeket kapcsolnak a jelentéshez, majd a tanár egyszerű eldöntendő kérdésekkel ellenőrzi a megértést, a tanulók rámutatnak az adott szóra. Ez a megközelítés számomra újszerű volt.

A képző azt hangsúlyozta, hogy az óravezetés nyelve kizárólag az angol, a fordítás egyáltalán nem tanácsos. A nyelvtan tanításában is eltérő szemléletet képviselt: elsőként a nyelvi jelenség jelentésének és funkciójának megértésére helyezte a hangsúlyt, és csak ezt követte a forma tudatosítása.

A negyedik napon számos gyakorlati technikát ismertünk meg a szórend tanítására, a kérdésfeltevés fejlesztésére, valamint az olvasásértés és az íráskészség fejlesztésére. Különösen tetszett, hogy az egymásra épülő feladatokból fokozatosan alakult ki egy teljes tanóra, amelyben valamennyi nyelvi készség fejlesztése megjelent, miközben a tanulók végig aktív csoportmunkában dolgoznak.

Az utolsó napon a beszédkészség fejlesztése került a középpontba. A képző arra hívta fel a figyelmet, hogy a tanulók számára érdemes olyan hétköznapi, egyszerű témákat választani, amelyekről nem létezik jó vagy rossz válasz. Így a hangsúly a gondolatok kifejtésén, a véleményalkotáson és a kommunikációs magabiztosság fejlesztésén lehet. Emellett kiemelte az információk lényegre törő összefoglalásának képességét is. A nap végén minden résztvevőnek egy választott témát kellett megtanítania a hét során megismert módszerek és technikák alkalmazásával.

A szombati napon a képző intézmény kulturális kirándulást szervezett Glendalough-ba, ahol megismerkedtünk a több mint ezeréves szerzetesi település történetével, valamint Írország természeti örökségével. Ez a program tovább mélyítette az ír kultúráról szerzett ismereteinket.

A képzés végére úgy éreztem, hogy számos új módszertani eszközzel és egy új pedagógiai szemlélettel gazdagodtam. A tanfolyam több ponton is újragondoltatta velem a nyelvtanításról alkotott elképzeléseimet. Megerősített abban, hogy a 21. századi tanulók sikeres fejlesztéséhez a tanár szerepe egyre inkább a tanulási folyamat szervezése, a kooperáció támogatása és az aktív tudásépítés elősegítése. A megszerzett ismereteket és módszereket a következő tanévtől tudatosan szeretném beépíteni mindennapi pedagógiai munkámba, és azokat kollégáimmal is megosztani. A szakmai fejlődés mellett a nemzetközi kapcsolatok kialakítása, a különböző országokból érkező pedagógusokkal folytatott tapasztalatcsere és az ír kultúra megismerése egyaránt hozzájárult ahhoz, hogy a mobilitás rendkívül értékes és inspiráló élményt jelentett számomra.

 

Címkék:
csütörtök, 26 március 2026 12:13

4Cs Education with AI Tools and Storytelling Techniques

Az első napon bemutatásra került a kurzus, majd az iskola és a külső (szabadidős/kulturális) programok, ezt követően ráhangoló tevékenységek következtek. A résztvevők bemutatták a saját iskoláikat, majd csoportokban megbeszéltük egymással korunk oktatásának legnagyobb kihívásait, nehézségeit, lehetőségeit. Megismerkedtünk  a mesterséges intelligencia történetével, majd ötletelés és brainstormingolás után egy történetet készítettünk el AI alapú nyelvi modulokkal. Értelmeztük a MI promptokat interaltív gyakorlatokon keresztül, aminek befejezéseképpen elkészítettük első vázlatunkat. A következő napokban elmélyültünk az általunk elkészített történet környezetének és helyzetének kialakításában, majd fejlesztő gyakorlatok segítségével haladó promptírási technikákat sajátítottunk el. A történet vizuális világának kialakítása MI-alapú képgeneráló eszközökkel volt a következő feladatunk, mely során különböző mesterséges intelligencia alapú nyelvi modulokat hasonlítottunk össze egymással (Google AI, Gemini, ChatGPT stb.) Haladóbb feladatok később a valós életből vett helyzetek és témák feldolgozása volt, amelyből készített történetet továbbfejlesztettük és véglegesítettük. Mindeközben olyan bemelegítő gyakorlatokat végeztünk, amely során jobban megismerhettük különböző országokból érkezett kollégáinkat és az problémáikat az oktatásban. Az utolsó napon egy záróprojektet kellett készítenünk melyben az előző napon az Epic múzeumban tett látogatásunk alatt kiválasztott személyekkel kapcsolatos ismeretek tanításához kellett feladatokat létrehoznunk csoportban. A mi csoportunk a négy személy kiválasztása után ismeretterjesztő kártyákat, chatbotot, interaktív kvízt és társasjátékot hozott létre a korábban megtanult MI technikák segítségével. A hét folyamán különböző kulturális eseményeken, programokon vettünk részt. A Europass Teacher Acadamy szervezésében részt vettünk egy városnéző túrán, ahol megtekintettük Dublin látványosságait és megismerhettük a történelmének és művészetének egy részét. Részt vettünk a Szent Patrik napi felvonuláson, melyről a kurzus tanára részletesen mesélt nekünk. Meglátogattuk az Epic múzeumot, amely az ír történelmet interaktív módon teszi érthetővé és látványossá. Ellátogattunk a National Gallery-be, ahol találkoztunk Caravaggio, Rembrandt, Goya és Bosch alkotásaival is ír képzőművészeti alkotások mellett. Szombaton egész napos kiránduláson vettünk részt, ahol meglátogattuk Glendalough monostorát és  Russborough kastélyát.

A képzés során átfogó képet kaptam a legfontosabb, oktatásban is alkalmazható mesterséges intelligencia eszközökről, és megismertem azok alapvető működését, valamint pedagógiai felhasználási lehetőségeit. Nemcsak elméleti szinten találkoztam ezekkel az eszközökkel, hanem aktív tanulási helyzetekben, gyakorlati feladatokon keresztül saját tapasztalatot is szereztem használatukról, ami jelentősen hozzájárult a magabiztos alkalmazásukhoz. A tanulási folyamat során tudatosan törekedtem arra, hogy tanulóközpontú tevékenységeket tervezzek, amelyekbe integráltam az MI-eszközöket. Ezek a módszerek lehetővé teszik a diákok aktív bevonását, motivációjuk növelését, valamint a differenciált tanulás támogatását. Kiemelten foglalkoztam azzal is, hogy miként segíthetik ezek az eszközök a kreativitás és a kritikai gondolkodás fejlesztését, és reflektáltam az alkalmazásuk során felmerülő előnyökre és kihívásokra egyaránt. A képzés egyik meghatározó eleme a storytelling módszer volt, amelynek segítségével olyan narratív technikákat ismertem meg, amelyek képesek megragadni a tanulók figyelmét, és elősegítik a mélyebb megértést. A történetmesélés eszközeivel a tananyag élményszerűbbé és személyesebbé tehető, ami hozzájárul a hatékonyabb tanuláshoz. Az MI-eszközök alkalmazása révén képessé váltam arra, hogy jobban alkalmazkodjak a különböző tanulási stílusokhoz és egyéni igényekhez, ezáltal támogatva az inkluzív és személyre szabott oktatást. Mindezek mellett fontos célom volt a tanulók kulcsfontosságú soft skilljeinek – különösen a kommunikáció, együttműködés, kritikai gondolkodás és kreativitás – fejlesztése, figyelembe véve az MI egyre növekvő szerepét a mindennapokban.A képzés során számos új, innovatív módszert ismertem meg, amelyeket beépítve saját pedagógiai gyakorlatomba hatékonyabban tudom támogatni diákjaim kompetenciafejlődését, és felkészíteni őket a folyamatosan változó, digitális világ kihívásaira.

csütörtök, 26 március 2026 12:13

4Cs Education with AI Tools and Storytelling Techniques

Az első napon bemutatásra került a kurzus, majd az iskola és a külső (szabadidős/kulturális) programok, ezt követően ráhangoló tevékenységek következtek. A résztvevők bemutatták a saját iskoláikat, majd csoportokban megbeszéltük egymással korunk oktatásának legnagyobb kihívásait, nehézségeit, lehetőségeit. Megismerkedtünk  a mesterséges intelligencia történetével, majd ötletelés és brainstormingolás után egy történetet készítettünk el AI alapú nyelvi modulokkal. Értelmeztük a MI promptokat interaltív gyakorlatokon keresztül, aminek befejezéseképpen elkészítettük első vázlatunkat. A következő napokban elmélyültünk az általunk elkészített történet környezetének és helyzetének kialakításában, majd fejlesztő gyakorlatok segítségével haladó promptírási technikákat sajátítottunk el. A történet vizuális világának kialakítása MI-alapú képgeneráló eszközökkel volt a következő feladatunk, mely során különböző mesterséges intelligencia alapú nyelvi modulokat hasonlítottunk össze egymással (Google AI, Gemini, ChatGPT stb.) Haladóbb feladatok később a valós életből vett helyzetek és témák feldolgozása volt, amelyből készített történetet továbbfejlesztettük és véglegesítettük. Mindeközben olyan bemelegítő gyakorlatokat végeztünk, amely során jobban megismerhettük különböző országokból érkezett kollégáinkat és az problémáikat az oktatásban. Az utolsó napon egy záróprojektet kellett készítenünk melyben az előző napon az Epic múzeumban tett látogatásunk alatt kiválasztott személyekkel kapcsolatos ismeretek tanításához kellett feladatokat létrehoznunk csoportban. A mi csoportunk a négy személy kiválasztása után ismeretterjesztő kártyákat, chatbotot, interaktív kvízt és társasjátékot hozott létre a korábban megtanult MI technikák segítségével. A hét folyamán különböző kulturális eseményeken, programokon vettünk részt. A Europass Teacher Acadamy szervezésében részt vettünk egy városnéző túrán, ahol megtekintettük Dublin látványosságait és megismerhettük a történelmének és művészetének egy részét. Részt vettünk a Szent Patrik napi felvonuláson, melyről a kurzus tanára részletesen mesélt nekünk. Meglátogattuk az Epic múzeumot, amely az ír történelmet interaktív módon teszi érthetővé és látványossá. Ellátogattunk a National Gallery-be, ahol találkoztunk Caravaggio, Rembrandt, Goya és Bosch alkotásaival is ír képzőművészeti alkotások mellett. Szombaton egész napos kiránduláson vettünk részt, ahol meglátogattuk Glendalough monostorát és  Russborough kastélyát.

A képzés során átfogó képet kaptam a legfontosabb, oktatásban is alkalmazható mesterséges intelligencia eszközökről, és megismertem azok alapvető működését, valamint pedagógiai felhasználási lehetőségeit. Nemcsak elméleti szinten találkoztam ezekkel az eszközökkel, hanem aktív tanulási helyzetekben, gyakorlati feladatokon keresztül saját tapasztalatot is szereztem használatukról, ami jelentősen hozzájárult a magabiztos alkalmazásukhoz. A tanulási folyamat során tudatosan törekedtem arra, hogy tanulóközpontú tevékenységeket tervezzek, amelyekbe integráltam az MI-eszközöket. Ezek a módszerek lehetővé teszik a diákok aktív bevonását, motivációjuk növelését, valamint a differenciált tanulás támogatását. Kiemelten foglalkoztam azzal is, hogy miként segíthetik ezek az eszközök a kreativitás és a kritikai gondolkodás fejlesztését, és reflektáltam az alkalmazásuk során felmerülő előnyökre és kihívásokra egyaránt. A képzés egyik meghatározó eleme a storytelling módszer volt, amelynek segítségével olyan narratív technikákat ismertem meg, amelyek képesek megragadni a tanulók figyelmét, és elősegítik a mélyebb megértést. A történetmesélés eszközeivel a tananyag élményszerűbbé és személyesebbé tehető, ami hozzájárul a hatékonyabb tanuláshoz. Az MI-eszközök alkalmazása révén képessé váltam arra, hogy jobban alkalmazkodjak a különböző tanulási stílusokhoz és egyéni igényekhez, ezáltal támogatva az inkluzív és személyre szabott oktatást. Mindezek mellett fontos célom volt a tanulók kulcsfontosságú soft skilljeinek – különösen a kommunikáció, együttműködés, kritikai gondolkodás és kreativitás – fejlesztése, figyelembe véve az MI egyre növekvő szerepét a mindennapokban.A képzés során számos új, innovatív módszert ismertem meg, amelyeket beépítve saját pedagógiai gyakorlatomba hatékonyabban tudom támogatni diákjaim kompetenciafejlődését, és felkészíteni őket a folyamatosan változó, digitális világ kihívásaira.

2025.július 14. és 19. között vettem részt iskolánk Erasmus+ pályázatának keretében egy egyhetes továbbképzésen Dublinban.
A kurzus témája: a fenntarthatóság tanítása az éghajlatváltozáson és a globális állampolgárságon keresztül.
A programot a dublini Teacher Academy szervezte, az oktatás helyszíne körülbelül félórás sétára volt Dublin belvárosától.

A csoportban 13 olasz és francia, általános iskolai és gimnáziumi tanárral dolgoztunk együtt.

Az első nap az ismerkedéssel telt: megtudtuk, ki honnan érkezett, és milyen elvárásai vannak a kurzussal kapcsolatban. A bemutatkozások után részt vettünk a Food Fair nevű programon, ahol mindenki bemutathatta saját nemzete jellegzetes ételeit. Meglepő volt látni, milyen sokféle országból érkeztek résztvevők a különböző képzésekre, és milyen változatos finomságokat hoztak magukkal. A kóstolás mellett lehetőségünk volt találkozni más magyar kollégákkal, és beszélgetni a különböző országokból érkezett tanárokkal.

A terembe visszatérve elkezdtük a szakmai munkát: közösen gyűjtöttük össze a témához kapcsolódó előzetes ismereteinket. Kérdésekre kerestük a választ, például: Mi az éghajlatváltozás? Milyen készségekre van szükségünk ahhoz, hogy tenni tudjunk ellene?

A nap végén mindenki egy választott, kisebb kavicsra, előre beáztatott chia magot helyezett, amit a hét folyamán gondoztunk. A hét végére ezekből szép, zöld chia hajtások nőttek.

Kedden és csütörtökön mélyítettük és rendszereztük tudásunkat. Megismerkedtünk az ENSZ fenntartható fejlődési céljaival (SDG), amelyeket 2015-ben tűztek ki, és elérését 2030-ra tervezik. Részletesen beszéltünk a globális állampolgárság fogalmáról is. Összegyűjtöttük azokat az eszközöket, amelyek a tanítás során hatékonyan alkalmazhatók a fenti témák feldolgozásához.

Szerdán a város szélén található Discovery Centre intézménybe látogattunk. Sok-sok példát láttunk arra, hogyan lehet a használati tárgyakat felújítani, megjavítani, vagy akár teljesen más funkcióban továbbhasználni. Az épület bejárása után egy részletes előadást hallgattunk meg a divatiparról, amely napjaink egyik legszennyezőbb és leginkább túlfogyasztásra ösztönző iparága.
A központ nemcsak látogatókat fogad, hanem workshopokat is szervez a dublini lakosok számára, elősegítve a környezettudatos gondolkodást minden korosztályban.

Csütörtök délután kisebb csoportokban kezdtünk el készülni a pénteki záróprezentációkra. A feladatunk az volt, hogy fogalmazzunk meg egy olyan környezeti problémát, amely iskolánkban, városunkban vagy országunkban jelen van, és a kurzuson tanultakat felhasználva dolgozzunk ki egy megvalósítható megoldási tervet.

Pénteken véglegesítettük terveinket, majd előadtuk azokat a csoportnak. A nap végén megtörtént a tanfolyam hivatalos lezárása és az oklevelek átadása, valamint a búcsúzás a résztvevőktől és oktatónktól.

A képzést színesítették a különböző kulturális programok is: városi sétákon, tánctanuláson és egy szombati, egész napos kiránduláson vettem részt, amely során betekintést nyerhettem Írország vidéki életébe és természeti szépségeibe.

Egy nagyon hasznos, jól szervezett, inspiráló továbbképzés részese lehettem. A Teacher Academy munkatársai a képzést megelőzően, annak ideje alatt, és utána is nagyon segítőkészek voltak.

hétfő, 09 december 2024 09:14

Egy csodás hét Dublinban

Az őszi szünet előtti héten Írországba utaztam egy Erasmus által támogatott egyhetes dublini továbbképzésre. A fenntarthatóság témakör keretében szó esett a fogyasztási szokásokról (fast fashion), előállítási folyamatokról, statisztikai adatokról és mindezen ismereteknek  tantermi keretek között történő feldolgozásáról. Az Atlas nyelviskola egyik belfasti tanára jó humorral és szakmai hozzáértéssel vezetett be bennünket ebbe a - mindennapi életünket is érintő – témakörbe. Számos módszertani megoldást is kínált számunkra ahhoz. hogy átültethessük a hazai középiskolai gyakorlatba a tanultakat.

Nemzetközi csoportunkban az általános- és középiskolai pedagógus kollégák között voltak olaszok, spanyolok, észtek, horvátok és magyarok. A továbbképzés délelőtti tantermi, illetve délutáni kulturális, városnéző programjai kiváló alkalmat nyújtottak a közösségépítésre.

Az utazó kíváncsiságának, valamint szakmai érdeklődésemnek engedve egy-két nappal megtoldottam az ottlétemet. Shannonba érkeztem, egy sorsdöntő rögbimeccs előestéjén; miután bejártam Kerry megyét, Cork érintésével jutottam el Dublinba; majd határt léptem és Belfastból indultam haza. A sziget bebarangolása révén, élményekben gazdag felfedezéseket tettem, a természeti csodák mellett a nyelvi- és kulturális sokszínűség, valamint a lokálpatriotizmus voltak rám nagy hatással.

szerda, 20 november 2024 19:22

Egy felejthetetlen hét a csodás Dublinban

Az Erasmus+ pályázat keretein belül egy hetet tölthettem Írországban 2024. október 20. és 27. között. Két svéd kollégámmal vettünk részt módszertani és civilizációs tréningen. De emellett felfedeztük a főváros, Dublin nevezetességeit és ízelítőt kaptunk az ír nép mai életéből. Iskolában jártunk, múzeumot látogattunk, de gyönyörű ír tájakra is kirándulhattunk.

Beleláttunk a vendéglátó családok mindennapi életébe, az ír emberek látásmódjába, megtapasztaltuk a nyüzsgő emberforgatagot, a halloweeni készülődést, hallgattunk utcai zenészeket, hagyományos ír zenét, kóstoltunk fish and chipset.

Érdekes volt hallani az ír nyelv különös hangzását az angol nyelvet használó nép ajkáról és jobban bepillantani történelmükbe, kultúrájukba. Összehasonlítani az ír, az angol és a magyar életet, gondolkodást. Felejthetetlen élmény lesz, remélem egyszer visszatérhetek!

           Erasmus+ KA-122 SCH „Első lépéseink egy szerethetőbb iskola felé” nevű sikeres pályázatunk keretén belül 2024. szeptember 30 – október 5. között idegennyelvtanítás-módszertani továbbképzésen vettem részt Dublinban, Írországban.

           A kurzus kiválasztásában két fő szempont vezérelt: egyrészt úgy éreztem, hogy hasznomra válna némi módszertani felfrissülés, új gyakorlatok, technikák megismerése; másrészt angoltanárként szerettem volna angol nyelvterületre utazni, mélyebben megismerni egy angol nyelvű ország kultúráját, amely szintén hasznos lehet a tanítási gyakorlatom során. Így esett a választásom a Europass Teacher Academy dublini központjában megszervezett ’Effective Language Teaching Techniques’ (’Hatékony nyelvtanítási technikák’) elnevezésű kurzusára.

A helyszín nagyon színvonalas és barátságos volt, rendkívül segítőkész recepciósokkal, minden nap friss gyümölcsökkel, magvakkal, kávé- és teafogyasztási lehetőséggel. A képzési hetünkön viszonylag kis létszámú csoport jött össze: két német, egy lengyel és egy francia angoltanár kollégával együtt öten vettünk részt a Helen Callanan által vezetett kurzuson.

           A képzés első napján egy rövid, de nagyon érdekes és informatív, Írországot és az ír kultúrát bemutató interaktív előadáson vehettünk részt. Az előadás mind tartalmi, mind módszertani szempontból nagy hatással volt rám; kiváló példa volt arra, hogy lehet a hallgatóságot maximálisan bevonva, a száraz tények felsorolásától elrugaszkodva ízelítőt adni egy ország kultúrájából. Az előadást követően a kurzus minden résztvevője röviden bemutatta saját városát és iskoláját, majd egy ’European Food Fair’ keretében mindenki egy kis kóstolóval készült saját nemzete tradicionális ételeiből/italaiból. A jó hangulatú ’ebéd’ során ehettünk különleges francia, német és magyar desszerteket, ínycsiklandó szlovén és lengyel kolbászokat, ír sajtokat; ihattunk cseh sört, Kofolát és Baileys-t is – sok más egyéb finomság mellett.

A hét hátralévő részében az idegennyelvtanítás-módszertané volt a főszerep. Láthattunk példát arra, hogy hogyan lehet hatékonyan, minden résztvevőt bevonva csoportmunkát szervezni. Különféle technikákat ismerhettünk meg arra vonatkozóan, hogy hogyan lehet a diákokat hatékonyan bevonni a tanulás/tanítás folyamatába; elősegíteni azt, hogy ne készen kapjanak/várjanak információkat, hanem maguk fedezzék fel azokat, mélyebben megértve ezáltal akár nyelvtani szerkezeteket, akár idegennyelvű szövegeket.

Vázlatosan megismerkedtünk a CEFR (Common European Framework of Reference for Languages – Közös Európai Referenciakeret) értékelési módszertanával.

A csütörtöki napon a csoporttal ellátogattunk az EPIC múzeumba, mely az ír kivándorlás történetét mutatja be meglehetősen modern, interaktív módon, digitális és audiovizuális tartalmakat alkalmazva. Pénteken a múzeumi élményekre építve kellett óratervet készítenünk és bemutatnunk, felhasználva a kurzus során tanult módszereket, ismereteket, technikákat. A hetet a kurzus kiértékelésével és az oklevelek kiosztásával zártuk.

            A tanulás mellett a hét során több kulturális programon is részt vehettünk. Voltunk vezetett városnéző sétán Dublinban, valamint egy fantasztikus ír zenés táncos délutánon is egy helyi pubban, ahol tradicionális ír zenét hallhattunk és ír táncot tanulhattunk. A hetet egy buszos kirándulás zárta a Dublinhoz közeli, festői szépségű Wiklow hegységben fekvő Glendalough-ba.

            A képzési központ által szervezett programokon kívül lehetőségem nyílt önállóan is felfedezni Dublint, amelyhez sok segítséget, tippet kaptam a kurzusvezetőtől és AirBnB-s szállásadómtól is.

           Örültem volna, ha a kurzuson részt vevő kollégák valamelyikével sikerül valamilyen partneriskolai kapcsolatot létesíteni, erre azonban sajnos nem volt lehetőség, ugyanis rajtam kívül az összes résztvevő középfokú oktatási intézményben dolgozott. Ugyanakkor rendkívül kedves, kreatív, sokoldalú embereket ismerhettem meg személyükben, és beszélgetéseink során sokat tanulhattunk egymás kultúrájáról, oktatási rendszeréről.

           Összességében egy nagyon tartalmas, emlékezetes hetet tölthettem az ír fővárosban. Remélem, hogy a kurzuson tanultakat sikeresen tudom alkalmazni a tanítási gyakorlatom során.

hétfő, 09 szeptember 2024 20:37

Digitális átállás Dublinban

Digitális átállás Dublinban: 2024. augusztus 12-16. 

Mivel az elmúlt évek során már számos angol és francia nyelvű tanártovábbképzésen vettem részt, fontos volt számomra, hogy technikailag új, időszerű, ugyanakkor kulturális ismereteket is tartalmazó „hibrid” kurzust találjak, lehetőleg olyan országban, ahol a célnyelv a hivatalos nyelv. Az Atlas Language School egyhetes Digital Transitions című képzésének leírásában az fogott meg, hogy a legmodernebb digitális technikák megismertetését kulturális tartalmakon keresztül tervezték megvalósítani. És ahogy ígérték, valóban a fókuszban az ír kultúra és Dublin megismerése állt, miközben „megfertőztek” a digitális eszközök és alkalmazások használatának igényével.

A viszonylag nagylétszámú, 14 főt számláló csoportban a cseh, francia, lengyel, német, spanyol, és osztrák kollégák között én voltam az egyedüli magyar, de volt még rajtam kívül két franciatanár is. A nemzetköziséget például az is biztosította, hogy Írországban angolul a francia mint idegennyelv tanítására koncentrálva csoportmunkában a párizsi olimpiáról szóló videó megvágását, franciaórai felhasználását igyekeztünk előkészíteni az egyik órán.

Fiatal tanárunk, Paul Finnerty (akinek workshopján a siófoki IATFL konferencián bárki részt vehet 2024. októberében!) nagyon összeszedett és jól hasznosítható órákat tartott minden délelőtt. Sokat gondolkodtunk együtt a mesterséges intelligencia tanításban alkalmazható előnyeiről és hátrányairól, és megismertünk számos olyan alkalmazást, amelynek segítségével az izgalmas feladatok új lendületet kölcsönözhetnek tanárnak, diáknak egyaránt. 

A délutánok a kurzus részeként megvalósuló kulturális programokkal teltek. Az iskola szervezésében városnéző sétát tettünk Dublinban, ellátogattunk az ír irodalom múzeumába (az írek méltán büszkék a 4 irodalmi Nobel-díjasukra), láttuk a IX. századból származó ősi ír kódexet, a híres Book of Kells-t a Trinity College-ban. Ott szokatlan élményben volt részünk, mivel éppen most zajlik a régi könyvtár 200 000 könyvből álló gyűjteményének megóvó projektje (Old Library Redevelopment Project), így a Harry Potter filmekből ismerős könyvtárterem kiürített polcokkal fogadott.

Egy másik érdekes délutáni program a régi-új városrészben, a Liberties-ben tett séta volt, amelyet az iskola egyik ír tanára vezetett. Különleges élmény volt ráismerni az előző órán tanult ír akcentusra és néhány kifejezésre a beszédében. A séta közbeni feladatok, az elmesélt történetek, a nemzeti sztereotípiákról való közös gondolkodás pedig nemcsak nagyon élvezetes volt, de módszertanilag is sokat lehetett tanulni belőle.

A dublini hétből nem maradhatott ki sem a még mindig hatalmas sikerrel játszott Riverdance előadás, sem a Leprechaun Múzeum felnőttmeséi, ahogy a whisky- és Guinness-kóstolás sem, ráadásul ez utóbbit – miután a látogatóközpontban részletesen megismertük a termesztés-előállítás-forgalmazás történetét – szakszerűen és több pubban is meg kellett kóstolni, csak hogy hűen követhessük James Joyce vagy Oscar Wilde lábnyomait.

Az utolsó napon az iskola is szervezett egy némiképp bódító programot: minden csoport utolsó foglalkozása professzionális Irish coffee készítés volt, amelyen pontosan megtanultuk és ki is próbáltuk, hogyan lesz tökéletesen elválasztva a whisky-s kávé tetején a tejszín. A héten tanultak annyira megihlettek, hogy a frissen megismert képgenerátorral is készíttettem erről egy képet. Érdekes összehasonlítani az igazival…  

1. oldal / 8